Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 31 jelenségeinek nagyszerű áttekintése Faust-hoz teszi hasonlóvá; de a mód, ahogy nyilatkozik, Manfréd-ben leli mását. Mert itt is a költő áll a jelenetek központjában s a vigasztalan jelenetek után is úgy áll ott, mint daczoló titán, ki vérzik és hörög, de még a halálban sem érzi magát legyőzve. Hol van tehát ez a színjáték ? Mert a Felhők nem egyéb, mint hatvanhat apró költemény. Első pillanatra nem is látszik egyébnek, mint apró költemények gyűjteményének. Közelebbről megvizsgálva, fölfedezzük benne az eszmefejlődést, a szerkezetet, mely az egészet összetartja. Nem szándékozom összeszedni az egymáshoz hasonló gondolatokat. Nem is akarom kiválogatni az egybetartozó eszméket. Nem is fogom a párhuzamos részeket egymás mellé sorakoztatni. Az élet sem egyforma jelenségek csoportjából áll. Az egyirányú gondolatok, az egyfaju érzések nem csoportosan jelentkeznek. Vannak ugyan eszme és érzelem-áramlatok minden ember életében ; de ezeket a véletlenül felbukkanó eszmék és érzések minduntalan áttörik. Az emberi eszmék épp oly össze-visszaságot mutatnak, mint egy tájkép, melyen hegyet és völgyet, folyót és bérczet egymás mellett látunk. És kinek jutott volna eszébe fellázadni e rendszertelenség ellen ? A költő öntudatlanul forgatja fel az eszmék rendjét, hogy a változatosság által érdekesebbé tegye. Ezért oly nagy jóltevői az emberiségnek