Váradi Antal: Petőfi könyvtár 3. Regényes rajzok Petőfi életéből (1908)

1823. január 1

1823. január 1 15 fia, még pedig ötödik fia, István, aki Kartalon született. Ez a mi költőnk édesapja. Végiggondolja a maga szerény, munkás ifjúságát, keserves vesződségeit, költözéseit. Házassága első öt esztendejét, amelyben eddig fiút hasztalan remélt. Felesége, ez az áldott jó természetű, dolgos asszony, gazdag, szénfekete hajával, hosszúkás, beesett, sápadt arczával, sovány termetével, most élet és halál között vivődik . . . Ö pedig a pislogó parázsba bámulva elmerülten hallgatja az éjszakai szél sirását, amint fújja a havat egyik háztetőről a másikra. Fejét kiverte a verejték. Kint olyan keservesen sirt a szél . . odabent is csöndes sirás hallatszott, hát csak Petrovics Istvánnak a szeméből is kicsordult egy keserű könny. . . . Éjfélt ütött odakint, először a luteránus torony órája, aztán a katolikus templomé ! Petrovics olvasta az ütéseket ... A legvégsőnél föltekintett a barna gerendára, mintha azon túl keresne valakit vagy valamit, összekulcsolta munkától kérges két kezét és felfohászkodott: Én uram, én Istenem ! talán már elég a csapásból . . . Mutasd a te kegyelmes ábrázatodat ebben az esztendőben ! A tűzhely parazsa egyet villant, láng csapott fel, mintha felelet volna a fohászkodásra. A felső konyhaajtó kinyílott — egy erős szélroham kitépte — s a szemközti égen, remegő csillagok között megindult egy fényes, szikrázó, aranyos