Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

Adomák 63 — Csipd meg, rektor! — s ezzel a mentő eszközzel kihúzta az örvényből a csónakba. — Azt hittem már, hogy nem irsz több búcsúztatót, rektor, hanem majd én irom meg a tiedet : Partja felé a tónak Ült el a reménycsónak. Mikor aztán haza felé siettek, a haláltól megmenekült rektor azt kérdezte pajtásaitól: — Ugyan mire gondoltatok, mikor én ott a viz közepén habuczkoltam ? — Én bizony arra gondoltam, — szólt a káplán, — hogy ha te ott veszel, a Zsuzsika özvegységre jut. Én meg arra gondoltam, — mondá a preczeptor, — hogy mi lesz akkor a padlásra felhordott búzából, árpából ? Petőfi csak unszolásra válaszolt: — Nem akartam, hogy veszteddel megszoinorits, csak a magam érdekében tettem. Egy ilyen jó pajtást nem hagyok elveszni. Tudom, hogy te szabadítottál ki az apám haragjából. Én téged a Dunából. Most már kvittek vagyunk. A természet vadvirága. Bangó Pista, tiszafüredi jómódú fiatal gazda, miután elvégezte iskoláit Pesten a piaristáknál, haza ment gazdálkodni. Tiz éve, hogy nem járt Pesten és ez volt főinditó oka annak, hogy újra