Kéry Gyula: Petőfi könyvtár 1. Friss nyomon (1908)
Petőfi szerelme és házassága
80 Petőfi-Könyvtár keletkezett elhatározása, olyan hamar le is tudott róla mondani. Petőfi 1846 november végén érkezett vissza Pestre, hol több költemény irt, melyekben még mindig édesen emlékezik vissza Júliára. A köl;ő ettől kezdve nagy irodalmi munkásságot fejtett ki. Időközben Júlia megtudta a debreczeni esetet, sőt Szatmármegyében egy Jezerniczky nevű fiatal ember azt a hirt terjesztette, hogy Petőfi Pesten többeknek mutogatta Júlia naplójának nála lévő sorait. Ez a hir mélyen lesújtott a leány szivére. Már-már lemondott a költő szerelméről. A küzködés hosszú ideig tartott, mig végre megjelent Petőfinek a „Reszket a bokor" czimü költeménye, mely Júliában újra fölébreszti a reményt és oszlatni kezdi töprengéseit. Az 1847-ik esztendő tavaszán Sass Károly egy napon lement a hivatalos óra után az erdődi vár kertjébe. Szendrey Júlia vele ment, s közömbös dolgokról beszélgetve, együtt sétálgattak. Séta után Sass a hivatalba indult azzal a kijelentéssel, hogy a posta számára elkészíti a hivatalos leveleket, s néhány magánlevelet is akar irni. Júlia kíváncsian kérdezte, hogy kinek ir, mire Sass azt válaszolta, hogy — Petőfinek. Szokott Petőfivel levelezni ? — kérdé Júlia kissé elgondolkozva. — Szoktam, - amikor van tárgy, miről irni. Hát csakugyan ? — szólt Júlia és megtenne-e valamit a kedvemért?