Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

ELŐSZÓ Nagyságában és hatásában egyaránt jelentős életmű szerény háttérdokumentumát veheti kézbe az olvasó Szerb Antal születésének 100. évfordulóján. Tizenhét év tizenhét kötetének alkotója mutatkozik be lapjain, a játékos, melegszívű barát, a tréfára mindig kész, de magával szemben mindenkor kérlelhetetlen író, irodalomtörténész. Bizonyára meglepi az olvasóközönséget e levelezéskötet karcsúsága, továbbá az a tény, hogy csupán Szerb Antal leveleit közöljük, míg a hozzá írtak teljesen kimaradtak válogatásunkból. A magyarázat egyszerű. Szentkuthy Miklós említette egy ízben, hogy amikor arra kérte Szerbet, adja vissza neki az egyik hozzá írt levelét, mert rekonstruálni szeretné a bennük megfogalmazott gondolatokat, azt a választ kapta, hogy e levelek - miként a többiek már nincsenek meg, eldobta őket miután válaszolt rájuk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban található Szerb Antal-hagyaték bizonyítja, hogy az író valóban e módszert alkalmazta, s nem csak levelezése, hanem cikkei, tanulmányai, sőt kötetei esetében sem gondolt az utókorra, azok kéziratait nyomban megjelenésük után megsemmisítette. A hagyaték nem tartalmaz egyebet, mint Szerb néhány publikálatlan írását, továbbá ifjúkori naplóinak füzeteit. A kötet címében szereplő „válogatott" jelzőt arra utal, hogy a közgyűjteményekben fennmaradt levelek közül csak a tartalmukban érdekeseket, informatívakat tesszük közzé, a mindössze egy-két soros, formális közlések bemutatásától tartózkodunk. Kötetünkbe telvettük azon írásokat is, amelyek már megjelentek valamelyÍK folyóirat vagy kötet lapjain. Különösen nagy gondot fordítottunk a fiatal, pályáját formáló Szerb Antalt bemutató sorok közlésére, melyek közül szerencsére számos maradt fenn. Közülük külön említést érdemelnek a húszas évek elején szüleihez, valamint unokatestvéréhez, Faludi Jánoshoz írt levelek, továbbá azon sorai, melyeket Tanay Magda tanárnőhöz intézett, és amelyek túlnyomó többsége Párizsban és London kelt. Hasonlóképpen nagy hangsúlyt fektettünk a tragikus vég küszöbén íródott levelek közlésére, melyekben a családját megnyugtatni vágyó sorok között hangot kap Szerb értetlensége a borzalmak felett, s vágya, hogy ismét „ember lehessen". A levelek keltezését egységesítettük, és valamennyit eredeti helyesírással közöljük, amitől csak az idegen nevek leírása esetében tértünk el. A szöveghez csupán a központozás és az ékezés kijavítása érdekében nyúltunk. Köte-