Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

könyvtárban folyton százpercentes, fütyülő aggastyánokat, sántákat, aggszüzeket, egyetemi tanárokat, őrülteket, kínaiakat és egyéb hajótöröttet láttam, és már-már azt hittem, hogy a Tudományok és a Levelek (lettres) a tehetetlenek és használhatatlanok refugiuma. Régi és új angolokat olvasok igen nagy mennyiségben. Nagyon szeretném a véleményedet kikérdezni róluk, dehát ezt nem lehet, csak beszélgetésben, és akkor is csak óvatosan. Most éppen Burnsnél tartok, és azonkívül a Pamelát olvasom és a Radclyffe Hall leszbikus regényét.

64 Októberben készülök átkelni a Csatornán. (Nagyon jól hangzik.) A British Museum könyvtárában folytatni fogom a könyvet ott, ahol abbahagytam a Bibliothèque Nationale-ban. Azt hiszem, megtaláltam az életformámat; csak sajnos nem lehet örökké abból élni, hogy olvas az ember. Ilonkát

65 nagyon szépen kérem, hogy ne nehezteljen, hogy a könyvéről szóló kis cikkem nem jelent meg a Széphalomban. Állítólag nem fért el, de a következő számban feltétlenül meg fog jelenni. Ha nem válaszolsz, Mihály, nem leszek szíven döfve. Úgy gondolom, hogy írási energiáid fontosabb dolgokra kellenek, mint levélírásra. De írasd meg valakivel, ha valamit tehetek neked Párizsban vagy Londonban. Ilonkának kezét csókolom, téged hűségesen üdvözöllek, Szerb Tóni 23. TANAY MAGDÁNAK Párizs, 1929. szept. 25. Chérie, nagyon, nagyon örülök, hogy már nem volt rosszkedvű, amikor utolsó levelét írta; igaz, lehet, hogy azóta megint rosszkedvű, hiszen tudom magamról, hogy jönnek, mennek a kis depressziócskák okkal, ok nélkül, kontrolálhatatlanul. Ma például deprimál az a film, amit tegnap láttam: Les ailes, Wings

66 címen adták Pesten, nagy háborús film, és megint az egész legmélyémig belémnyilalt, hogy milyen rettenetes, hogy ez lehetséges volt, és főképp hogy lehetséges lesz. Hogy talán megint ilyen tankok, ilyen minden egykori brontosaurusoknál szörnyebb és lehetetlenebb szörnyetegek és repülőgépek és drótakadályok lesznek az őszi rétek fölött, és rég megszűnt lesz annak fontossága, hogy ősz van, hogy szerda van, hogy Goethe valaha a világon volt, és talán még a Luxembourg-kertet is fel fogják robbantani; hogy lehetséges, hogy az az édes kis román fiú,

67 akivel a bibliothèque-ben összebarátkoztam, az valaha ellenségem lesz (ma tréfásan megígértük egymásnak, hogy nem