Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

SZERB ANTALNÉNAK 1944. aug. 13. Édes Bucusom, kicsit nehezen írok - egy hűs óvóhely-pincében, mert máshol nagyon meleg van, és szemüveg nélkül, mert tegnap farakás közben a fejemre esett egy könyvelő és eltörte az üvegem. Egyéb bajom, hál isten, nem történt. Felvehetnem ugyan a tartalék szemüvegem, de nem teszem, mert legalább két nap lógást akarok a dologból kihúzni. Hangulatom erősen javuló, csak azért borulok el-el, mert már mióta és meddig nem látlak, és azon kívül nagyon búsít, hogy míg én itt csaknem nyaralok, te olyan rossz bulit fogtál ki, ahogy itt mondják, vagyis hogy annyit kell melóznod. Ez borzasztó. Nehogy nekem beteg légy, amikor kiszabadulunk, mert akkor agyonütlek. Én egy egészséges asszonnyal akarom kipihenni a fáradalmakat, lehetőleg a Sváb hegyen, vagy netán a Margitszigeten. Pénzfedezet úgyszólván már meg is van. Most már igazán csak idő kérdése az egész. Bambusom, fel a fejjel, mondom neked és mondom magamnak. Ezt az utolsó etapot igazán nehéz türelemmel bírni, de talán jobb is, hogy a szabadság nem egyszerre szakad ránk, az túl szép volna. Most nagyon türelmetlenül várom Irit, akit kezdek úgy tekinteni, mint Isten szárnyas angyalát, mert tőled jön és hozzád megy. Ezerszer csókol T. 143. SZERB ANTALNÉNAK 1944. aug. 26. Édes Bambusz, egész héten búsulok, hogy pont aznap voltunk együtt, amikor (igaz, hogy rajtam kívül álló okokból) olyan rossz idegállapotban voltam. Képzelem, mennyit búsulsz miattam. Neked viszont rendkívül jót tett az együttlét, nem is mondhatom, milyen jót. Lelkem redői néhány napra elsimultak, szinte hülye boldogságban jártam keltem, úgy éreztem, velem már semmi baj sem történhet. És milyen édes vagy, ha te tudnád! Milyen szép és bátor és kedves és izgató!