Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)
Egészségileg, azt hiszem, sarki áron lehet, maradványom minimális, egyébként egészséges vagyok. Persze most, hogy a félelem paroxizmusa csökken, kezdem érezni a fáradtságot és a kényelmetlenséget, de nagyon bízom benne, hogy most már csak rövid ideig tart. Éppen ezért, Bucus, nehogy eszedbe jusson, hogy meglátogass, most már bírjuk csak ki, ha eddig kibírtuk. Különben is, most nagyon veszélyes kint járni, maradj otthon. Ezerszer csókol T. 140. SZERB ANTALNÉNAK 1944. júl. 15. Egyetlenségem, tegnap (pénteken) írtam egy lapot Gerééknek, abban tudattam, hogy bent voltam a városban, meglátogattam az öregeket, ott ebédeltem, majd Sándor Ferihez vitt a Fräulein (a kísérő honvéd), és Feri gyönyörűen felvágta lokálban a furunkulusaimat. Alma nagyságúak voltak és literszámra jött belőlük a genyó. Hozzájuk képest a tavalyi egy tehetségtelen csecsemő volt. Hősiesen viselkedtem, csak mikor hozzá értem, lettem rosszul. Azután magas lázam volt, de az éjszakát mégis nagyon jól töltöttem. Reggel sokáig heverésztem, most kitűnően érzem magam, az a beosztásom, hogy az orvosi szobát őrzöm, mert nem találjuk a kulcsát. Ennek köszönhető, hogy asztal mellett írhatok. Furunkulusaim alapján egész héten szolgálatmentes voltam, ami nagyon jót tett, kissé kipihentem magam, igaz, hogy a furunkulus kissé idegesített, mégis valahogy rendbejöttem, amit abból látok, hogy a gondolataim kezdenek megint formába ömleni, nem olyan szétfolyóak, mint eddig. Itt küldök pl. neked egy kis Mária-cikket. „Egy úr, egy bajtárs idegesen jár fel és alá órák óta, és egyik cigarettát a másik után szívja. Most tudta meg, hogy a felesége öngyilkos lett, két gyönyörű lányát elfogták. Nem tudom levenni róla a szemem, hát íme ilyen az ember, amikor bekövetkezett már az, amitől rettegett. Ilyen: fel és alá járkál, és egyik cigarettát a másik után szívja. Mint a filmen és a rossz novellákban. 1 ' Édesem, ami velünk történik, kettőnkkel, igazán Orpheus és Euridiké mithosza ez, nem fordulhatok feléd, amíg az alvilág folyosóin bolyongok, mert akkor elveszítelek... sírok, amikor ezt leírom, mert igazán szép és költői gondolat. De most már mintha csakugyan derengene, és nemsokára kijutunk a napra, csak az utolsó percekben ne történjen velem valami szerencsétlenség!
