Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
dent apám fantáziájára bízok. Móricz ugyanis nem tisztázta azt, hogy szállodára vagy szanatóriumra, vagy vendéglátásra gondol. Szóval, ha lehet, helyezze el apám valahová, ahol ne kelljen fizetnie. Ez természetesen csak az én egyéni érzésem, Móricz erről nem szólott.) Vásárhelyről Udvarhelyre és Szentgyörgyre megy Móricz. Ottan is már Balogh Edgár lelevelezett mindent. Udvarhelyt a Tompa László vendége lesz. 3. Móricz innen már hétfőn reggel elmegy. Hétfőn délután és éjjel Désen marad Székely Mózesnél, a Zátony írójánál (Daday). Marosvásárhelyre kedden (május 20-án) érkezik a déli órákban Vásárhelyre érkező autóbusszal. Mivel Désen kiszáll, azt ajánlom, hogy várjátok mind a két autóbuszjáratnál, nincsen is csak kettő. 4. A műsoron Móricz csak egyszer akar szerepelni, mégpedig valahogy úgy, hogy először néhány perces előadást tart mintegy bevezetőképpen, azután pedig felolvassa az Ebéd című novelláját. Kihangsúlyozta Móricz, hogy az előadás csak amolyan rövid rögtönzés a novella előtt, s azt nehogy a műsornak külön részébe tegyék. Tehát előadás és novella rögtön egymás után következnek. 5. Azt hiszem, a lehetőségekhez képest a legjobban jártam el. Két nagyon kedves napot töltöttem Móricz Zsiga bácsival, akinek Balogh Edgár mellett immár titkára vagyok. (Igaz, a múltkori félreértés következtében, de boldogan.) 6. Sok sikert kívánok a vásárhelyi esthez. Mindenkit ölelek! A viszontlátásig Péter (M: A Marosvásárhelyi KZsT levelesládája. 258-259. 1.) Máj. 19-én, hétfőn reggel 5 órakor indult Marosvásárhelyre, de útját megszakította Désen, ahol egészen máj. 21-ig, szerdáig maradt, egy nappal tovább, mint tervezte. Részt vett a hetivásáron, meglátogatta Désakna sóbányáját és a szentbenedeki apátságot. Máj. 20-án, kedden este előadást tartott a dési vármegyeház nagytermében. Az estet Daday Loránd vezette be, majd Székely Mózes néven kiadott Zátony című regényéből olvasott fel egy részletet. Utána Móricz az ország szociális problémáiról beszélt. „... éleslátással mutatott rá a »gazdagságában nagyon gazdag és szegénységében nagyon szegeny« országnak társadalmi helyzetére" — írta az Ellenzék (Kolozsvár) névtelen tudósítója Móricz Zsigmond látogatása Désen című cikkében, 1941. máj. 23.4.1. A dési előadás spontán szervezés volt, Móricz csak barátai rábeszélésére vállalkozott rá. Egy nap alatt akkora hírverést csaptak, hogy zsúfolásig megtelt a vármegyeház nagyterme. A legtöbben azonban belépőjegy nélkül, ingyen mentek be, így mindössze 44 pengő bevételt számolhattak el a rendezők. Móricz tehát jóformán ingyen tartott előadást Désen. Azt is nagy fejcsóválással vette tudomásul, hogy a Kelet Népére sem igen akadt előfizető. Máj. 21-én, szerdán délelőtt ellátogatott az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Keresztyén Egyesületének (IKE) otthonába, és hosszasan elbeszélgetett a tanüggyel foglalkozókkal. A délelőtt folyamán még az állami gimnázium ifjúságához intézett néhány perces buzdító beszédet. Délután Marosvásárhelyre utazott. Dési élményeit írta meg a Körkép című riportjában, Híd, 1941. jún. 3. 6-7. 1. Marosvásárhelyen máj. 21., szerda délutántól máj. 26., hétfő reggelig tartózkodott. Székely József, ismert irodalombarát, házában lakott, de leveleit Molter Károly tanár úr címére, a Református Kollégiumba küldette. Marosvásárhelyi tartózkodása során elsősorban Tolnai Lajos emlékét kutatta, könyvtárban, levéltárban búvárkodott, embereket faggatott, felkereste az írótárs hajdani életének emlékhelyeit. Marosvásárhelyi előadását, mely a Kemény Zsigmond Társaság szokásos felolvasó üléseinek műsorába illeszkedett, máj. 25-ére, vasárnapra hirdették. A meghívón is, melyet A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című könyv közzétesz (394.1.) ez a dátum szerepel. Az élet azonban másként rendezte a programot. Kiss Ferenc színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja 1941. máj. 17-től szintén erdélyi körutat tett. Kolozsvári és nagyváradi vendégszereplés után egyetlen alkalommal lépett fel Marosvásárhelyen, s ez épp máj. 25., vasárnapra esett. Fényes Alice kolozsvári színésznővel este 9 órai kezdettel a Transsylvania Filmszínházban a Nemzeti Kamaraszínház műsordarabját, a Ki a harmadik címűt adták elő. Emiatt a Kemény Zsigmond Társaság felolvasó ülését előre hozták egy nappal: máj. 24., szombaton estére, amint arról a helybeli napilap, a Reggeli Újság is hírt adott: „A jelenkori legnagyobb magyar regényíró két nap óta városunkban tartózkodik. A Kemény Zsigmond