Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

(Veres Péter és Illyés Gyula elleni támadások): A 30-as évek közepén a Szociáldemokrata Párt a Népszavában ki akart alakítani egy új, baloldali, de a kommunisták és a népi írók ellen kiélezett irodalmi központot. Nyilván er­re utal itt a levélíró. 148. K: PIM M. 100/2328/3. — 1 f. Autográf tintaírás. Móricz Zsigmond ceruzaírású rájegyzésével. meg tetszett látogatni: Móricz Zsigmond 1940. ápr. 14-én elkísérte Németh Lászlót Hódmezővásárhelyre. Ek­kor Szathmáry Lajos kalauzolásával, Németh László társaságában meglátogatta voröss Istvánt, a tehetséges fia­tal költőt, akinek verseivel már januári látogatása alkalmával megismerkedett. Vo. a 31. sz. jegyzettel. — versevn közlését: Voröss István Almos, kába kert című verse megjelent a Kelet Népe 1940. febr. 15-i számában (19.1.). Móricz említett látogatásakor 20 P honoráriumot fizetett érte. A vers megjelenését "Voröss István már korábban megköszönte: Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Tessék megengedni, hogy mindjárt a nevemmel hozakodjak elő, és úgy írjam le legőszintébb köszönetemet. Vöröss István gimn. VIII. o. t. vagyok, a hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor Gimnázium növendéke, kinek versét a mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr, lapjának febr. 15-i számában megjelentetni szíveskedett. Csak azért köszönöm meg ilyen sokára a Főszerkesztő Úr jóságát, mert a Kelet Népe akkori számának megjelenése idején, nem volt módomban olvasni a lapot. S most, midőn elkésve, újból köszönöm a mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr jóindulatát, hadd kérdez­hessem meg azt is: bent maradt verseim között van-e még nyomdafestékre érdemes, s nem leszek-e sze­rénytelen, ha Főszerkesztő Úr szíves türelmét — később — új versekkel terhelem meg. Nem azt írom, hogy Főszerkesztő Úr válaszát várom — hisz' engem, középiskolai tanulót ekkora ki­tüntetés nehezen érhet —, de valami módon való szíves fölvilágosítást kérnék fönti kéréseimre. Tek. Vöröss István úrnak, Hódmezővásárhely. Móricz Zsigmond Főszerkesztő Úr ezúton közli Önnel, hogy verseit nagyon szépeknek találja, és sokat vár a jövőbeli munkásságától. Üdvözletét küldi Önnek, és üzeni, hogy dolgozzon továbbra is szorgalmasan. Utasítására a lapot ez év végéig díjtalanul küldjük. Vöröss István ezt az üzenetet is megköszönte Móricznak írott 1940. márc. 22-i levelében (I. PIM M. 100/2328/2). Ezt követően látogatta meg őt Vásárhelyen az író. Vö. Tasi József: Beszélgetés dr. Szath­máry Lajossal életútjáról. Új Forrás (Tatabánya) 1987. jún. 74.1. Főszerkesztő Úr mindenkor kész híve: Hódmezővásárhely, 1940. III. 12-én Kazinczy utca 16/a. szám. Vöröss István gimn. VIII. o. tan. Teljes tisztelettel:

Next

/
Oldalképek
Tartalom