Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

Napló. 1942. július 24. Antal Istvánnál voltam kétszer. Először behivatott szerdán déli fél kettőre. Abszolút pontosan érkeztem, s várótermét tele találtam, s ő középen s éppen búcsúzva. Modorában emberi, hogy szinte vesz[e]kedve beszélt az urakkal, hogy neki is történhetnek rendkívüli esetei, most is a pénzügymin. hívatja. Bomba. Egy főbb hivatalnoka aggódva kérdezte, mikor jöjjön? — Érdekes, itt vagyok mindennap fél kilenctől, s ilyenkor zajlattok. — Nekem fél kettőt írtak — mondom, mert éppen hozzám ért, az ajtóig. — Zsiga bácsit írjátok be, mikor tudsz bejönni? — Bejövök én holnap is. — Holnap, holnap... Fél tizenegyre. Háromszor, négyszer is elmondták, mint a segédek a boltban a megrendelést továbbadva. — Holnap fél kilenckor jöhetek, kegyelmes uram? — mondja ugyanaz. Mire Antal felpattan: — Egyszer már szeretnék megnyiratkozni — s megemeli a vékony, szőkésbarna haját az ujjaival. Másnap ismét tökéletesen pontosan érkeztem, s két perc múlva nyílik az ajtó, s egy katonai csoport távozik tőle, azonnal hozzám lép, és bekísér. — Mért vagy olyan fáradt, mintha már az egész napi munka után volnál? — mondom. — Érdekes, én ilyenkor vagyok a legfáradtabb. Tudod, mikor vagyok a legfrissebb? Két óra felé. Akkor egészen jól érzem magam, de a legrosszabb így tíz-tizenegy közt. — Nem vagyok beszélő ember — mondom — ma reggel leírtam, amit el akarok mondani. Átvette a papírt, s olvasta. Az első sor után nagyot s csodálkozva bólint, a második után újra, a harmadik után meglóbálja a fejét, s azután már egyre feszültebben olvas, de most már nem ad kifejezést az érzéseinek, mert megérzi, hogy az felelősséggel jár. Mikor elolvasta, leteszi, s mondja: — Behívatom Sztamorait... Sztramorait, ő ezeknek a vállalatoknál [!] a pénzügyi főnök... Zsb., hogy áll a te l.-i birtokod, ha szabad ezt ilyen szóval nevezni. Nagyon vigyázz rá! Most én arra gondoltam, ha megmondom, hogy 12 000 P van rajta... Eh, mit, megmondom: — Az már nem az enyém. Amikor a feleségem meghalt, s a birtok fele a gyerekekre szállott, s mivel én új házasság előtt voltam, nem akartam, hogy komplikáció legyen, és a magam részét is rájuk írattam. Elképedt, és nem helyeselte, de nem szólt. Felállottunk, végeztünk. Még azt mondta: Ha pénzre van szükséged, Zsb., én abban a helyzetben vagyok, hogy segíthetek rajtad. Ha valami nagy baj van, betegség vagy valami. Akármi. — Te, neked most az a kedvező helyzeted van, hogy át lehetne törni azt az analfabéta frontot, amit a magasabb közhivatalnokok s középosztály vezetői jelentenek az irodalommal szemben — mondtam —, vond be ebbe a népművelési akcióba őket. Szóljanak hozzá, mi legyen a legjobb könyvtára nép számára... így valahogy — Aggódva nézett. — Ez mind meglehet. Ha majd a végrehajtásra kerül a sor. Ősszel meglehet. De most még recseg-ropog minden. Evvel kikísért egészen az előszobáig, s háromszor búcsúzott el: „Néha, Zsbátyám, benézhetnél hozzám." S felíratta a telefonszámomat a saját külön telefonlapjára. Mindenki csodálva nézte, szolgák, titkárok. Hát ezek után kíváncsi vagyok, fog-e valamit végezni? (L. PIM M. 100/3958. 335.1.; Tíz év II. 493-495.1.) Antal István Sztamorai Jánostól, az Athenaeum RT pénzügyminisztériumi vezetőjétől tájékoztatást kér Móricz Zsigmond anyagi ügyeiről, és egy találkozót közvetít Móricz és Sztamorai között. A találkozóra Móricz rosszulléte miatt nem tud elmenni, ehelyett egy memorandumot fogalmaz veje, Kolos Richárd segítségével, és azt elküldi Sztamorai Jánosnak és Antal Istvánnak, Jellen Gusztávot pedig levélben érte-