Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

tételei között fejlődik a lélek«, írta naplójába. (...) Grundtvig azt hirdette, hogy annál erősebb és boldogabb lesz a nemzet, minél műveltebb a nép. Széchenyi Lánchidat, Akadémiát, Kaszinót alapított, gőzhajót épített, Tiszát szabályozott, Grundtvig iskolákat alapított, helyesebben egy iskolafajtát, ahol nem annyira a kétszerkettő, meg az évszámok a fontosak, hanem a jellem, az egész ember, a dán múlt és a nemzet jövője. Emberebb embereket és jobb dánokat akart nevelni Grundtvig iskoláiban, ahova nem gyermekek, hanem felnőttek jártak. Neve: népfőiskola." (L. Boldizsár Iván: A gazdag parasztok országa. Bp., [1939], Franklin-Társulat K. 34-35. I.) A dán kezdeményezést hamarosan átvették az északi államok, Svédország, Norvégia és Finnország. Később, a századfordulón Németországban és Ausztriában is megjelentek a népfőiskolák. Magyarországon az első világháború idején tervezték a népfőiskolák meghonosítását. 1925-ben létesültek az első népfőiskolák, igya Sréter Ferenc földbirtokos által alapított szandai és a Szekeres Bónis katolikus plébános által kezdeményezett győrcsanaki. Ezek inkább történeti jelentőségűek. Máig tartó hatása volt az 1936-ban alapított sárospataki népfőiskolának. Szabó Zoltán és Ujszászy Kálmán, a pataki református főiskola professzorai kezdeményezésére előbb csupán néhány napos, majd az évek során egyre hosszabb ideig tartó tanfolyamot indítottak a környék falvaiból verbuvált tehetséges ifjak számára a téli szünetben. A hallgatókat a főiskola kollégiumában helyezték el. Az eszményi falut vették mintául, ezért a fiatalok az úgynevezett Szeretetfalva lakói lettek. Hálótermeik neve — elhelyezésük szerint — Alvég és Felvég volt; ez rokonságot mutat a későbbi népi kollégiumok szobaszövetkezeteivel. További párhuzam fedezhető fel az önkormányzat terén. A pataki népfőiskola — ellenlétben a szakmai jellegű pilisi és tatai népfőiskolával — elsősorban az identitástudat kifejlesztésére és elmélyítésére törekedett. Tanárai a főiskola jeles oktatói és vendégelőadók, így kezdettől fogva Móricz Miklós, aki anyagilag is támogatta a szegény sorsú hallgatókat, és a részükre kiadott Kerékvágás című időszaki lapba is gyakran írt. Itt jelent meg Móricz Zsigmond Hogy ír az író című cikke (1940. jan. 23.), amely a sárospataki népfőiskolán tartott előadásának a szövege. Móricz a Kelet Népében közölt Népfőiskola című cikkében így emlékezik a negyvenes évek elejére országosan elterjedt felnőttoktatási formával való megismerkedésére: „Először Pilisen találkoztam a Népfőiskolával. A községben téli gazdasági tanfolyamot tartottak, valami öt évvel ezelőtt. A következő télen meg akarták ismételni a falu lakosai, de nem kaptak állami tanfolyamot, tehát ők maguk szervezték meg. A kecskeméti Gazdasági Kamara segítségével egész tanári kart hoztak össze, akik nekik újabb három hónapon át tanfolyamot nyújtottak. Hároméves, évi háromhónapos ilyen népfőiskolázás után adtak ki bizonyítványt, amely igazolta, hogy a hallgató a népfőiskolát végezte. Ez elsősorban gazdasági tanfolyam volt, de voltak kulturális tantárgyak is. Másik szélsőség volt, hogy Hódmezővásárhelyen az idei télen, karácsony harmadnapján elkezdtek egy népfőiskolát tartani, s újév napján már ki is osztották a bizonyítványt. És most harminckét alföldi tanyán, a határban, ott fog lógni üveg alatt a bizonyítvány, hogy a nagyatyus már népfőiskolát végzett. Természetesen a tantárgyak irodalom, történelem, földrajz s más humán tárgyak voltak. Ez a típus a sárospataki formának hajtása volt: a sárospataki elgondolás ugyanis az, hogy a falu legjobb fiait, minden faluból egyet, legfeljebb kettőt, minden télen behívnak nyolc napra, s a híres ősi kollégiumban, a tudománynak szentelt falak között, az elemista csizmásoknak lélek- és jellemképző tanfolyamot tartanak. Székesfehérváron és Nagytarcsán hathónapos állandó szakiskolát tartanak, ellenben Sopronban, Győrött, Pécsen, Csurgón, Kecskeméten, Szabadszálláson, Mátészalkán, Veszprémben, Orosházán, Kőszegen, Tengődön, Balassagyarmaton, Cellben és Pápán, ahogy hallom, inkább a sárospatakihoz hasonlít a népfőiskola, mint a pilisihez." (L. Móricz Zsigmond: Népfőiskola. Kelet Népe 1940. febr. 15. 1-2.1.) Móricz Zsigmond jobbára személyes élményen alapuló felsorolását jól kiegészíti Hartyányi István kimutatása a hazánkban 1944-ig működő népfőiskolákról: 1. Szebb-jövő falva IKE Népfőiskola Ákosfalva 2. Muravidéki Népfőiskolai Tanfolyam Alsólendva