Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
621. K: PIM m. 100/926/5. — 1 f. + 7 f. melléklet. Autográf tintaírás. Melléklet: Juhász Géza A magyar irodalom regénye. I. A keleti örökség című tanulmányának gépirata autográf tintaírású javításokkal, Móricz Zsigmond nyomdai utasításával és alábbi rájegyzésével: „Vezércikk. Első oldal ritkítva.; KN 1942. III. 15. számba vezércikk." Nagyon köszönöm az érdeklődését. Küldöm is a cikket: L. a 619. sz. levelet és jegyzetet. — Csobánnak átadtam az üzenetet: L. a 619. sz. levelet és jegyzetet. 622. M: Kelet Népe, 1942. febr. 15. 17.1. Szerkesztői asztal. Biró János. A katonaláda szép és becses, meg is kaptam: Biró János Mi katonaládánk című írása nem jelent meg a Kelet Népében, kéziratát sem ismerjük. — írd meg, amit jeleztél: Móricz Biró János alábbi levelére utal: Kolozsvár, 1942. január 29. Drága jó Zsiga bátyám, nem is tudja elgondolni Zsiga bátyám, mennyire jó tudni és érezni, hogy még mindig élek az emlékezetében... Sokszor gondoltam, hogy jó volna már írni valamit a Kelet Népébe, valami szépet s komolyat, de aztán mindig csak a készülődésig jutottam el. Nem tudom én, mért, de annyira lehangol ez az összevissza világ, hogy a hivatalos dolgomon kívül, amely az újságírás, alig van erőm annak is élni, amit mélyen és nagyon erősen hivatásomnak érzek. Pedig most éppen kétheti szabadságom volt. De aztán beleestem valami lelki pocsolyába, hogy alig tudtam kievickélni belőle s újból partrajutni. Hogy meddig maradok felszínen, nem tudom, de nagyon félek... Volt úgy, hogy Zsiga bátyám kedves üzenetei jelentették számomra ahhoz a felsőbbrendű élethez a kapcsolatot. Volt úgy, hogy csupán ezek jelentették, s különösen a legutóbbi, erősen megrázott s felrázott. Ez talán a harmadik volt, s én egyre sem válaszoltam. Már régeben volt, hogy elküldtem egy írásomat Zsiga bátyámhoz, <de> semmi jelét nem kaptam annak, hogy el is jutott volna Zsiga bátyámhoz. Most újból elküldöm, mert arra gondolok, hogy nem jutott még kezéhez. Én kicsit szerettem ezt az írást, ezt a „Mi katonaládánk"-at, s szeretném tudni, hogy Zsiga bátyám milyennek találja?... A napokban szinte naponként itt láttam Illyés Gyulát. Itt volt Kolozsváron, s szerettem volna elbeszélgetni is Véle, de a Helikon-asztal nagyon leláncolta, s nem tudtam, hogyan férjek hozzá. Egyébként a Helikon januári számában Kovács László hosszú tanulmányt írt Rózsa Sándorról. Nem tudom, elju[to]tt-e Zsiga bátyámhoz? Elgondolom, hogy Zsiga bátyámé az érdem azért is, hogy nekem most jelenik emg a Helikon februári számában az első novellám vagy írásom. Most szedik éppen. Azért Zsiga bátyámé az érdem, mert ha a nyáron ide nem jön, én még tíz év múlva se tudok elmenni a Helikonig. Furcsa, sőt fura emberek ezek. Különösen addig voltak azok, amíg Zsiga bátyám itt nem járt közöttük. Kovács Laci most már kezd kicsit nagyon is rendes lenni, s reményem van arra, hogy további írásokat tudok majd elhelyezni a Helikonban. Mert a pénz is kell a dicsőségen túl. Kicsi a mi fix fizetésünk a szerkesztőségben, s az élet pedig mindegyre drágul. Szeretném tudni, hogy Zsiga bátyám meggyógyult-e már teljesen, s Leányfaluban van-e vagy Budapesten? Most már igazán ígérem, hogy minél hamarabb írok valami szebb és komolyabb dolgot, s elküldöm Zsiga bátyámnak. Azonkívül arra is gondolok, hogy a falumról kellene írnom valamit a Kelet Népének. Nem volna érdektelen megírni ennek az egyetlen magyar falunak a mai életét ott a Mezőség szélén, a nagy román tengerben, most már magyar főszolgabíróval, magyar szolgabíróval és magyar körjegyzővel... Nem volna érdektelen megírni — de úgy, hogy a cenzúra se köszön belé —, amit a minap mondott nekem otthon a falumban egy magyar gazda: — Ha most is román világ volna, s a főszolgabíró, meg szolgabíró, meg jegyző is románok volnának, nem is esne rosszul, amit velünk művelnek, de így nem biztos, hogy sokáig jót tudunk állani magunkért...
