Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

Budapest, 1941. november 3. Igen tisztelt Uram! Most olvastam a Kelet Népe október elsején megjelent számát. Köszönöm azt a részletes megvitatást, mellyel Földindulás filmemet megtisztelte. Senkivel sem akarok vitába ereszkedni — pesti élményeim túlságosan lehangolnak, nem érdemlik meg, hogy belőlük bárminő kapcsolatban is vitatkozzam —, csak téves vagy túlzott fontosságba burkolt információkat szeretnék helyesbíteni. Megdöbbent, hogy nagyvonalú cikkében úgy tünteti fel a dolgot, mintha a film Kodolányi, az író és Cserépy Arzén, a rendező közvetlen együttműködésének eredménye lenne. Ez nem egészen helyes megállapítás. Mindenekelőtt még egy nevet kell itt bevetnem, a forgatókönyv gyakorlati „megírójának" nevét, Patkós Györgyét. Tudtommal és tapasztalataim szerint Kodolányi inkább a felülbírálat révén és a vezérvonal kiegyenlítésében munkálkodott. Természetesen attól eltekintve, hogy a darabot ő írta, és hogy ez a darab volt a végső nevezőn a filmlörténés alapja. Ezért lenne talán helyesebb Kodolányi filmje helyett inkább a Kodolányi-film kitétel. A „filmje" kifejezést a filmbirodalom berkeiben inkább a rendező nevével szokták egybekötni, míg a színpad tényleg az író „darabja" kifejezést használja. Mindez azért fontos, mert cikkében bizonyos megállapítások mögött egy informátor közlése rejlik. Az informátor valahogy magánakvindikálja mindazt, ami a filmben jó— úgy látszik —, és minden rosszért engem hibáz[tat]. Na nézzük csak! A szerzői tudat és a rendezői tudat már csak azért sem állhatott harcban egymással, mert, mint azt már említettem, a rendező nem egy Kodolányi-forgatókönyvet kapott kezéhez, hanem egy KodolányiPatkós-Cserépy-könyvet, mely viszont Patkós György és Cserépy Arzén heteken át húzódó közvetlen együttdolgozásának eredménye volt. Harc tehát legfeljebb a két forgatókönyvíró között lehetett, de nem Kodolányi és a rendező között. Mikor Patkós György a Földindulás rendezésére meghívott, „forgatókönyvnek" nyoma sem volt. Volt a darab és volt egy igen terjedelmes feldolgozás, mely szorosan a darabhoz simult. Tudtommal ezt készítették együtt Kodolányi János és Patkós György. Patkós György azonnal ki is jelentette, hogy a „filmet" csak most fogjuk együtt megcsinálni. Köszönettel tartozom Patkós Györgynek, hogy készséggel és minden fölényeskedéstől mentesen elfogadta mindazon gyakorlati szükségességeket, melyeket egy nívós forgatókönyv elkészítésénél nem lehet egyszerűen mesteremberkedésnek minősíteni. Belátta, hogy a filmforgatókönyv széttagolása annyira a rendező alkotó géniuszának, stílusának, egyéniségének dolga, hogy nem vindikálta magának az ún. „beállítások" megállapítását. Ha az író és rendező két külön személy, feltétlenül ez a helyes munkaelosztás. Ha a filmet az író rendezi is, mint Zilahy Lajos, úgy természetszerűleg az író végzi a felbontást is. Ami szintén helyes, de eddig csak egy írónk van, ki rendező is: Zilahy. A Földindulás forgatókönyve jó volt. Sőt: művészi értékű alkotás volt. Ki kellett volna nyomatni. Ezt mindazok elismerték, kik egy forgatókönyv elbírálására hivatottak, mert maguk is művészek. A forgatókönyv munkálataival kapcsolatban Kodolányi János meleg vendégszeretetét csak egyszer élvezhettem. Balaton melletti villájában. A forgatókönyv akkor már készen volt. Impúrumban. Észrevételei inkább a nyelvezetre vonatkoztak. Igaza is volt. Az eseményen magán nem történt változtatás. Kifogást nem hallottam. „Tudatok" harcáról sem hallottam semmit. Sőt: azt hiszem, ha akkor kijelentettem volna, hogy én a kis Józsika II.-t nem szeretném megszülettetni, János barátom kiver a házából. Kaptunk tőle egy gyönyörű, magas művészi skálájú prológust, kaptuk a feledhetetlenül szép, megrendítő és Eszenyi Olga szívbemarkoló hangján „elsírt" temetési vezérszólamot, kaptunk mi sok minden szépet, de arról, hogy a film itt fejeződjék be, erről én Kodolányi Jánosnál nem hallottam semmit. De hiszen: Kodolányi a darabban is világraszülte a második gyereket. És mily magasztos művészettel! Uram, mily grandiózus ihlettel: a Böbék János dolgába beleszólt az Isten! Ezt kell letagadni? A rendezőre kell ezt hárítani? Tudathasadást, stílustalanságot a nyakába varrni? Hiszen ez oly megindító, szép gondolat volt, melyet akár a színpadról, akár a filmről hallották az emberek, soha el nem feledik. Én hallottam parasztokat felzokogni! Vagy ez nem gilt? Csak akkor fémjelzett a művészet, ha az urak nyiszognak? A gyerök, Kodolányi János második Böbék Józsikája tehát már a darabban megszületett. Az apa éppen Kodolányi volt!