Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

irodalomnak, legalábbis nagy része! Semmi nem alakítja ki úgy az ember lelkivilágát, mint a könyv, a betű, amely ölhet és eleveníthet. 700 kötetes szépirodalmi könyveimből mindég szívesen adok a faluban bárkinek. Azt tapasztaltam, hogy akik egyszer ebből a könyvből olvastak, azok többé nem fognak ponyvaregényt kezökbe venni. Az államnak tűzzel-vassal ki kellene irtani a közéletből, az irodalomból ezeket a mérgező papírokat. Nincs létjogosultságuk élni és terjedni. Ahogyan kedves Bátyám írja, ezt: „olyan irodalomtechnikai műfaj, amelynek célja, hogy a fantáziát és részvétet a legmagasabbra felkorbácsolja". így is van. Ahogyan a mérget tiltják, ugyanúgy kellene ezt is betiltani. Ez ellen lehetne úgy védekezni, ha falukönyvtárakat állítanának fel. De olyanokat ám, amelyből tanulna a magyar paraszt. Nem fürgetollú írók műveit, nem azokat a giccses műremekeket, amelyeknek olyan finom szaguk van, de nincs bennök sem tartalom, sem irány, sem tanítás! Valahogyan kedves Bátyámék össze kellene ülni, mint egy zsűrinek, és a többi neves író bevonásával ítéletet mondani ezek felett a fércmatadorok felett. Benyújtani a kiselejtezni való munkákat esetleg a kultuszkormánynak, és pergőtűz alá venni a képviselőket is, hogy hozzák törvénybe a nemzetvédelem szempontjából fontos sajtótörvényt. Ez nem politikai akció lenne, hanem hazafias tüntetés és [a] nemzet lelke jövője érdekében kifejtett munka. Én még egyik nagy bajnak látom, hogy a magyar parasztság nincs megszervezve! A munkásságot bele tudták kényszeríteni a szakszervezetekbe, amelyekben aztán vezetőik olyan nevelést adhattak nekik, amilyent csak akartak. Az bizonyos, hogy a magyar munkás jót ott nem kapott a liberális, zsírosnyakú hordószónokoktól. De lehetett volna megfordítani is. Internacionális világszemléletekből ki lehetett volna emelni és beállítani a tisztán fajvédő, hazafias, jómagyar sorsközösségbe, amelyet éppúgy szívesen vállalt volna, mint ahogy elbódult amazok ráhagyásában. Én hiszem, hogy onnan őket ki tudják emelni, akik vezetni fogják a magyar munkásságot. A magyar parasztságot egy olyan szervezetbe kellene beállítani, ahol az ő lelke megszépül, megvidul, tanul és megnyugszik. Legfőképpen, hogy bízhat benne, akik őt vezetik. Mert valljuk be, kedves Bátyám, a magyar paraszt egy idő óta nagyon bizalmatlan lett, különösen az urakkal szemben. Mert azok ígértek neki a legtöbbet, és azok csapták be a legjobban őket. A zsidó is becsapta, de azt összeszidta, vagy mérgében káromkodott egy nagyot, és többé nem ment el ahhoz a zsidóhoz, de azért csak ment zsidóhoz. De az úrral mindég baja volt, útjába akadt és akad, bárhova megy is. Sőt ma a cukorjegytől végig az adőfellebbezésig urakkal tárgyalgat, és nekik panaszolgat. Merek fogadni bármiben, hogy Pesten a hivatott tényezőkön kívül senki nem ismeri jól a magyar parasztot, és nemigen gondol velők. Mindennek van már ma kamarája, csak a magyar parasztnak és általában a munkásnak és termelőnek nincs ilyen kamaraféléje. Ha lehetne, törvényt kellene hozni, hogy ekeszarvára nem teheti addig a kezét, míg tagja nem lesz a magyar parasztpártnak vagy egyesületnek. Ott aztán kötelezően nevelni, oktatni őket, de kipróbált hazafias gondolkozású, jó pedagógusok által. Hozzá aztán nem nyúlhat senki, semmiféle idegen propaganda és népbolondító eszme és véres agitáció! Minden faluban, városban felállított ilyen egyesület állítaná fel a könyvtárakat, alkalmazná előadóikat, intézné sorsukat, szabná meg és venné kézbe a terményirányítást. Ha szabad a szappangyárosoknak, bőrösöknek, sörösöknek kartellbe lépni, hát a magyar parasztnak nem szabad? Amikor a 30 P-s búza mellett felvette a csaknem 20%-os banki kölcsönt, amelyet szinte dugtak a szájába, és 31-ben, amikor a búza 7 P volt. egymásután verték rájuk a földet, házat stb. Úgy hullott szét a magyarság anyagi jóléte a hirtelen kapott jó után, mint ahogyan a szél szétviszi rosszul rakott kazlát! Még jó, hogy jött a védett birtok, ez még mentett valamit. Itt nálam a harangozónak is volt 10 köblös földje, jó lovai voltak, és egyszerre csak elvitte a bank, földjét, lovát. Gyerekeinek a házat alig tudtuk megmenteni. És most szerencsétlen ember, hogy kenyere legyen, 6 éve harangozó. Ritka becsületes ember, akinek amellett 5 gyermeke van, és 8 évig volt katona. Szinte sír a lelkem, amikor úgy néha-néha elbeszélgetünk ezen. Magok a magyarjaim be merik vallani, hogy nem lehet szervezni őket. Igenis lehet, csak akarni kell. A rosszmájúak úgy szokták ezt mondani: „jaj, kérem, irigy egyik ember a másikra". Én erre mindég azt felelem, hát majd kiverjük az irigységet az atyafiakból. Meg kell ezt kezdeni úgy valahogy, mint Olaszországban a ballilákat, avantgardistákat. Hogy mire nagyok lesznek, kész emberek alkossák az összetartozás erősítő hatalmát. (Mint volt a kisüst, aztán adőengedmények, védett birtokok, azok csak ideiglenesen jók, injekciók, amelytől nem támad lábra a beteg.) Ne haragudjon kedves Bátyám, hogy ennyit összeírtam. Én íróember nem vagyok, amikert írtam, <...> jóformán csak magamnak írtam. Ezeket a gondolatokat csak azért vetettem papírra, hogy lássa meg ebből, hogy egy kálvinista lelkipásztor is hogyan gondolkozik és hogyan sír Magokkal együtt. Pergő-