Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Kedves Bátyám! Engedelmet a merészségemért, de minálunk, parasztembereknél ilyen a „tisztelt Uram" és egyéb nyavalya, no meg akinek írok, érzésem szerint oly közel áll fajtámhoz lélekben, vérben, mely kötelék feljogosít a belső paraszti üdvözlés nyilvánítására - személyes ismeretség nélkül is. Továbbmegyek, mert az időt egyik részről sem akarnám feleslegesen elrabolni. Fontosabb minden üdvözlésnél a: mit akarok. Mint a Kelet Népe olvasójának tudomásomra jutott népfőiskolai tervük, és azonnal el is lopta időleges nyugalmamat, hiszen a benne rejlő áram bennem jó vezetékre talált. Amióta paraszti eszem látóköre túltágult az ekeszarvát durván markoló szántó-vető ember megítélésénél, nincs hőbb vágyam a művelt, képzett, egyenrangú parasztság megteremtésénél valami úton-módon. Amilyen szép, olyan nehéz. A magam tudásával, tehetségével, lehetőségeivel ezt magamban és embertársaimban igyekszem fejleszteni. No, nem azért mondom, mintha sok eredményt értem volna el, hanem éppen azért, mert többet szeretnék elérni. Látom, a népfőiskola út hozzá. Kedves Bátyám, szeretnék bejutni! Ha mód és lehetőség van rá: támogatását kérem. A reményem nem sok, hisz értesülésem szerint nálam fiatalabbakat fognak felvenni. Én 29 éves, 6 elemit és téli gazdasági iskolát végzett aranykalászos gazda vagyok, nős, egy gyermekkel. Egy és más dolog már a fejemben van, ami célom felé visz, de még nem elég, az idő pedig vészesen rohan mindkettőnk felett. Nem korban, hanem időben és térben. Nekünk, szakképzett gazdafiataloknak kell tennünk a parasztság és a magyarság jövőjéért. Ez elvitathatatlan. Látom életünk sorát. A kor és követelményei tolulnak előre, mint a folyó vize, és rongyos sajkával véle tartani Isten- és emberkísértés. Munkánk kettős: a jövő felé a múlttal szemben. Egy keveset dolgoztam ezen, talán eredménye is lesz, de nem elég a magamfajta ember tudása, több kell. Gondolom: Bátyámék népfőiskoláján, Bátyámékkal! Ha kiöregedtem volna innen, sajnálni fogom, egyrészt, mert időt veszítek vele, és sajnálni fogom, ha a bekerülő fiatal nemzedék nem tudná kellően értékelni iskolájuk jelentőségét. Én tévedjek, de számításom az: 23—30 éves a megfelelő emberanyag. Nem azért, mert én már 29 éves vagyok, hanem azért, mert a 18-20 éves parasztlegényeket fiataloknak gondolom a népfőiskola követelményeihez. Mondom: tévedjek. Ha mód volna a felvételemre, egyéniségemről Veres Péter és Szabó Pál bátyáimtól információt kaphat, akik személyes ismerőseim. Hogy mi van bennem: ők sem tudják, én sem. Ezt az elkövetkező évek mondják meg. Levelemet azért írtam, hogy ez a válasz bensőm szerint jöjjön: képezhessem magamat rá. Szeretettel kérem válaszát. Másik dolog: a Kelet Népe rólunk és nekünk íródik, fejlődő fiataloknak. Arany-és ezüstkalászos gazdák közel állunk a két tízezerhez. Mindnek ismerni kellene a Kelet Népét. Az volna a kérésem: lehetne-e számukra évi 5 P-ért adni. Szegény parasztok ezek, olvasnának szívesen, de ezer és egy kiadásuk mellett sok az évi 10 P. (Nem lesz sok, ha egy évig olvassák a lapot, mert öntudatuk nőni fog.) Kedvező válasz esetén gazdasági lapunkban, a Gazd[a]nevelésben ismertetnénk a Kelet Népét, tanulmányaiból mutatványt hoznánk, és ez úton hívnánk fel gazdatársaink figyelmét a megrende-