Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Makó, 1940. márc. 8.] Kedves Barátom! örömmel olvastam a levelet, hogy április 6-a megfelelő dátum. Akkorára remélhetőleg az idő szigorúsága is enged, és az emberek is hamarabb felmelegednek estünkön. A műsort már össze is állítottuk. Rajtad kívül csak helyi szereplők lesznek: a ref. énekkar, amely országos hírű, egy énekes és egy kiváló szavaló. No, meg egy rövid meg­nyitó és bezáró beszéd. Az előadás gerince te leszel. Éppen azért nem szerepeltetünk más nevesebb előadót, Erdei Ferencet vagy mást. És arra való tekintettel, hogy a Már­ciusi Frontba tömörült reform-fiatalság első nagyobb megmozdulásának Makó volt a színhelye, úgy véljük, az lenne a leghelyesebb, ha te sem novellával mutatkoznál be ná­lunk, hiszen erről az oldaladról úgyis eléggé ismernek Makón is, hanem mint ennek a reform-ifjúságnak a feje, a mozgatója és legnagyobb súlyú pártfogója, azokat az esz­méket hintenéd tovább Makón, amik a Kelet Népéből, a Magyar Útból, a Jelenkorból és más hasonló irányú újságjainkból áradnak ki. Erre szomjas a mai publikum. Légy szíves azért már a propaganda érdekében is megírni, hogy miről fogsz előadni. Az elő­adás 6-8 óra között lesz. Utána közös vacsorára jönnénk össze, ahová olyan embere­ket hívunk meg, akiktől a való helyzetet hallod meg, tehát nem kormány- és egyéb fő­tanácsos kirakat-parasztokkal akarunk elkápráztatni. E hó 13-án nem megyek Pestre, mert rádióelőadásomat más időpontra tolta el Cs. Szabó. De úgy látom, neked sem lett volna alkalmas ez az időpont, mert akkor Deb­recenbe mész. 29-én azonban bajtársi találkozóm lesz Pesten, amikor okvetlenül fel­megyek. Ha lehet, akkor keresni fogom az alkalmat a találkozásra. A Kelet Népében olvastam, hogy betegeskedtél. Remélhetőleg csak -tél. A viszontlátásig is házam népével együtt meleg szeretettel köszöntelek és maradok Makó, 1940. március 8. tisztelő híved és barátod Dr. Diósszilágyi Sámuel 110. SÁNDOR KÁROLY - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Pécs, 1940. márc. 9.] Nagyságos Móricz Zsigmond úrnak Kelet Népe főszerkesztője Budapest Fogadja leghálásabb köszönetemet azokért a szép és elismerő szavakért, amelyekkel csekélységemről megemlékezni szíves volt. ígérem, hogy ami csekély erőmből telik, mindent el fogok követni, hogy szegény magyarok minél egészségesebb és olcsóbb lakásokhoz jussanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom