Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

[Balatonkenese, 1940. márc. !.. után] Igen tisztelt Főszerkesztő Úr! Ha Boldizsár Iván nem kér hozzászólást a Magyar írók Első népfőiskola Község<r>e tervéhez, levelem még akkor is sietve küldöttem volna el Főszerkesztő Úrhoz, önnek sincsen sok ideje, nekem se, röviden ezt akarom: Németh László (szegről-végről atyámfia, mindketten a sokat emlegetett Szilasbalháson nyaraltunk diákkorunkban) alapos hozzászólásában tantárgyként említi az adót. Felajánlom — ha ajánlatomat a következők után elfogadja - azt, hogy saját költségemen, legalább tíz alkalommal munkahelyemről felutazom, és előadom az adót. Adó, adópolitika <adószociológia> és szociális adózás címen. Nagyapám falusi paraszt volt, szépnevű magyarok: Kardoss Ferenc és Tóth Anna. Apámat a városi szellő fuvallata Pestre csalta, s egy generáció múlva az unoka a városon keresztül falura került: jegyzőnek. Mint a levágott gabona, az a sors. Visszakerültem erre a földre, tehát itt kell élni, erjedni és erjeszteni. Tettem ezt az ajánlatot, és [ha] a magamfajta magánszociológusnak, aki adót szed (milyen virágnyelv!), leventét oktat, népet művel, és már meglévő népfőiskolán előad, és a jövőben még előadni akar, tudnak helyet adni, adjanak. Az utam megvolt, ehettem volna nagyobb darab kenyeret, lenne autóm, több könyvem, művelődhettem volna, utazhattam, de távol Magyarországtól. Itt az a kisebb darab, feketébb darab ízesebb és jobb. Jobb még akkor is, ha mindennap megkenik valamivel, amitől kesernyés lesz a második harapás szájíze. Ha pedig itt maradtam, akkor kötelességeim vannak, és ezért ajánlkozom. Az a tíz író, élén Móricz Zsigmonddal, különb népfőiskolatervet állít össze, mint Magyarország tanárkai és tudósai és pedagógusai bokrétába kötve. A 10 író között van tanár, pedagógus, ne nehezteljenek érte; a tapasztalataim a következők: van tanárokkal dolgom, borzadva gondolok arra, hogy Fiam a kezük közé kerül, a pedagógusok minden évben vizsgáznak előttem az elemi iskolák vizsgáin, mikor a 12 éves kis magyar felelget. A pedagógusok jóvoltából tudja az Amazon mellékfolyóit, tudja, hogy hol terem a papirusz, és tudja, hogy mi volt a Magna <x-> Carta (nem tudom, hogy jól írtam le?), de nem tud annyi mindent, hogy kevés volna sok-sok árkus leírni nagy tudatlanságát. S hogy tudósságában is ennyire tudatlan, az csak a tantervkészítő pedagógusok munkájának eredménye. Merek nyugodtan véleményt mondani, mert íróasztalomban fekszik egy papíros, ami kimondja, hogy „népiskolában való tanításra jogosult vagyok", ami pedig a tudósok részvételét illeti, azokkal úgy jár a Népfőiskola, mint a közigazgatás. Hála Istennek, mióta egyetemi magasságból egyszerűsítik a közigazgatást - verje meg a Teremtő —, azóta fulladozunk a nagy racionalizálásban. <s> Maholnap „Hivatásos aktagyár" leszünk, és az ügyintézés századrangú mellékkérdéssé válik. A népfőiskola tantervét csak ne ankét vitassa meg, mert akkor egye fene, nyilvánítsuk máris az eddig működőt is bezártnak. Ha a hivatalos Magyarország felfedezi a népfőiskola szükségességét, és „hivatalosan" megjelenik, akkor úgyis tantárgy lesz a „szúnyogok elme-isméje" és „az idegenforgalom hatása a hazai sajtkukacok mozgási energiapazarlására" vagy éppen a legaktuálisabb kérdésre, „a kormánytanácsosság és az életkor"-ra. 70