Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Jól nézek ki, ha semmi hirdetés sincs, és csak telefonszámla van. Ideges vagyok s mérges, nem tudok dolgozni. Miklós bácsitól most kaptam levelet, nagyon kedveset írtak, téged is említett, hogy tőled hallotta, hogy az Oláh Gábor-est milyen szépen sikerült. Nincs kedvem semmihez, lefekszem aludni. Spórolni mindennel! Fával Lányfaluban. Ha a fákkal Jani elkészül, rögtön kezdje[n] hozzá fűrészelni a lécet. De ne csak gömbölyíteni, hanem szépen, ahogy a régi minta van. Válasszon ki egy szép lécvéget, s azzal vonalozza meg. Csókollak, fiacskám. 659. MÓRICZ ZSIGMOND - MÓRICZ ERZSÉBETNEK [Debrecen, 1942. márc. 9.] 1942. III. 9. Második levél, délután fél 4. Édes fiam, már kétszer megírtam, hogy A macskabőr c. elbeszélés, amihez képek kellenek, nem jön ebben a számban. Most a Gulyás István dr. önéletrajza jön. így nincs szükség a képekre, csak majd az ápr. l-[je]i számhoz. Most már a malac 49 pengőbe kerül. Ma 9 pengőt telefonáltál és táviratoztál el, egészen fölöslegesen. Első három percben csak arról beszéltél, hogy nem írtál levelet, mert fáradt voltál. Ezt nem kell máskor telefonon közölni. A harmadik három percben meg arról be­széltél, hogy folyton elszakítanak, pedig te tudni akarod, hogy én tettem-e le a kagylót, vagy a posta szakította meg a beszélgetést. Ezért is kár fizetni. Az igen, az lényeg volt, hogy a malac drága, erről beszéltél a középen, de ne aggódjak, van rá pénzed. Szóval, a telefon árán lehetett volna venni a malacnak egy zsák korpát. De ki tudja, kapunk-e? S anélkül hogy neveled fel? Kere[s]d elő a március 6-i levelemet! Megírtam, neked is, Kelem[en]nek is, hogy A macskabőr nem jön ebben a számban. Még alá is van húzva az a szó, hogy Macskabőr. Különben én nem bánom, ha kiadjátok is, csak ne zavarjatok. Itt van a tükör 16 oldalra, s ha Szentjóbi ad pénzt, akkor 20 oldalra. Szervusztok. [Címzés:] Móricz Erzsike kisasszony Budapest VII. [!] (Erzsébet körút) Eötvös u. 12. Kelet Népe

Next

/
Oldalképek
Tartalom