Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Az előadásokon a propaganda érdekében legalább 10 perc szünet tartandó. 3. A rendezendő előadások a Kelet Népe propagálását és [az] előfizetés-szerzés megkönnyítését szolgálják. Ebből a célból szövetkezetünk teljes szervezetével azon lesz, hogy a lapnak minél több előfizetőt szerezzen, bár a megszerzendő előfizetők szá­ma tekintetében tapasztalat híján ma még nem tudunk nyilatkozni. Minden általunk szerzett előfizető a fent megjelölt hat előadást ennek érdekében díjmentesen látogat­hatja. A szerzett előfizetők legalább egy évre vállalnak kötelezettséget. Szövetkezetünket az általa szerzett előfizetőktől valóban befolyt összegből, de egyenkint legfeljebb egy évi előfizetési díjból 40 % (negyven százalék) jutalék illeti meg. Ennek kétségtelen meg­állapítása végett szövetkezetünk a szerzett előfizetőkről az előadások befejezésétől szá­mított 8 napon belül jegyzéket készít, és azt mélyen tisztelt Főszerkesztő Urnák átad­ja. A befolyt összegeket a jutalék levonása mellett 8 napon belül fizeti be a Kelet Népe pénztárába. 4. Szövetkezetünk jogosult a szerzett előfizetők által el nem foglalt helyeket a kö­zönségnek 40 fillér helyár mellett árusítani. Az így befolyt összegek a szövetkezetet illetik, mégis azzal a kötelezettséggel, hogy a szövetkezet az így befolyt összegekből 40 %-ot (negyven százalékot) a kiadások le­vonása után a Kelet Népe pénztárába befizet. E 40 % tehát az előadások tiszta jövedel­méből jár. Móricz Zsigmond főszerkesztő úrhoz 1940. január 15-én írt levél folytatása. 5. Szövetkezetünk a mai naptól kezdve vállalja a Kelet Népe példányonkinti eladá­sát is. Az ily eladásokból 40 % jutalék illeti meg. Az előadásokon szövetkezetünk kizá­rólagos joggal bír a Kelet Népe példányonkinti eladására. Az elszámolás az átvett bizo­mányi példányokkal 30 napon belül történik. 6. A Kelet Népe az előadások és az előfizetés-szerzés sikere érdekében teljes publi­citását adja. Az előadásokat saját hasábjain hirdeti, és igénybe veszi a napisajtó lehető legnagyobb nyilvánosságát. A sajtóközleményekben megjelölendő, hogy az előadások ingyenes látogatásával nyújtott kedvezmény csak azokat az előfizetőket illeti, kik szö­vetkezetünk útján, akár irodánkban, akár az általunk rendezett előadásokon jelentkez­nek. 7. Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr jogosult az elszámolás kölcsönös megelégedé­sünkre történő lebonyolítása érdekében könyveinkbe bármikor betekinteni. Mi jogosultak vagyunk az általunk szerzett előfizetők újabb befizetéseinek lerögzí­tése és az ezekből nekünk járó jutalékösszegek kiszámítása céljából a Kelet Népe vo­natkozó feljegyzéseit minden hó 20—25. között megtekinteni. A befolyt összegekből nekünk járó jutalékösszegek kifizetése minden hó utolsó napján történik. 8. Jelen levelünk vétele után azonnal mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur rendelkezé­sünkre bocsájt mintegy 100 darab előfizetés-szerző űrlapot, ezenfelül kérünk a Kelet Népe régi számaiból 20-25 darabot mutatványszám céljaira, egy nyugtakönyvet az előfizetési összegek nyugtatására — amennyiben kívánatos, hogy a Kelet Népét meg­illető összegek szövetkezetünk egyéb bevételeitől elkülönítve kezeltessenek. Az előfi­zetés-szerző munkát mindentől függetlenül azonnal megindítjuk annak megjegyzése

Next

/
Oldalképek
Tartalom