Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Az illetékes fórumot, akik a lelenc-ügyben döntenek, tisztelettel megkérem, hogy vegyék elő a leíenckérdést, és gondolják meg, hogy most, mikor az állam legfőbb feladatai közt tartja, hogy az egyke ellen küzdjön: ezt a véghetetlen bő áldást, a kivetett szerelemgyerekek sorsát vegye kézbe. Mit mond Shakespeare? „A bastard, az zseni: mi nem unott ágyban keltünk világra..." A lelenc, az mind nagy szerelmi lobbanás eredménye, s valóban csupa tehetség is. Tízezrével ajándékozzák ezeket évente oda az Államnak. És a régi Állam nem vette észre a kincset. Kidobta a disznó vályújába. Senki úgy nem imádja a tanyai parasztot, mint én, de ez a tanyai paraszt még nincs felszabadítva. A negyvennyolcas jobbágyfelszabadítás még ma sincsen végrehajtva, ennek az az eredménye, hogy kultúrában, ősi ösztöneiben, rideg és önző elfogultságában a rábízott szegény kis lelenceket a legtöbbje kis pénzkeresetnek tekinti. Kicsi állatnak, amelynek már az is elég, ha él. Nem akarom itt elmondani, mi van a regényben : úgyse olvas bennünket más, csak előfizetőink tábora, akik a regényt folytatásról folytatásra olvasták ezeken a hasábokon. De most a könyv kint van a könyvespolcokon. Tessék kézbevenni! Irtóztató könyv, azt hiszem, de a fantáziának egy sora sincs benne. Ilyen könyvet még nem írtam. Ennek a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint a mocsárból a kénes gőz. A mocsarakat lecsapolták, a mocsárgáz megszűnt, a föld a leggazdagabb termőtalajjá változott. Ha azt a százezer gyereket gondos, tiszta, nemes állami nevelésben értékesre idomítják: nemzetmentés lesz. így százezer gyerek nő abban a levegőben csirkefogónak és ribancnak. Ha csak istenadta zsenije vagy véletlen szerencséje nincs, hogy valami derék ember pártjukat fogja, s embert csinál egyikből-másikból. De ezt nem szabad a sorsra, a vak véletlenre bízni: ez a legnagyobb és legnemesebb állami cél kell legyen. Ennek a mostani szociális orientációnak Pécsett van a fészke, onnan jött ki Esztergár, Johan Béla és maga a belügyminiszter úr, Keresztes-Fischer Ferenc. Őket hívom meg ennek a;kis könyvnek a lencséje fölé : nézzenek bele, és ébredjenek a nagy feladatra. Talán már csinálják is. Annyira nagy a mai szociális lendület, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy ez a kérdés kiessen a figyelemből. Egy miniszteri osztályfőnök barátom azt a tanácsot adta, menjek el Kádár Leventéhez, tárjam fel, amit a dologról tudok, benne kapom meg a legjobb apostolt. De én nem tudok a dologról többet, csak amit megírtam. Ha többet tudnék, azt is beleírtam volna. A cenzúra egy sort se törölt: itt a tanúvallomásom. író vagyok, elküldtem a könyvemet háromezer példányban, talán egy eljut hozzájuk belőle. Nem biztos, mert a könyv is olyan kis lelenc, akinek, hacsak nem detektívregény, nincs bejárata mindenüvé. Kedves Gyulám, sajnálom, hogy unokaöcséd meghívására sem mehettem el a hortobágyi rizsaratásra. Különösen Debrecen miatt sajnálom; már egy éve nem voltam ott, s ez nekem nagy hiány. Ötven év óta betege vagyok, ha olyan év kerül, mikor nem tudok