Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)
Nagyságos Móricz Zsigmond úrnak Csíkzsögöd Köszönettel vettem hozzám intézett, folyó hó 24-én kelt nagybecsű sorait, s az ide mellékelt Székely Nép című napilapban megjelent közlemény tanúsága szerint ideérkezését be is jelentettem. A város társadalmi köreiben nagy érdeklődést keltett a közleményt, s már tervek alakultak ki az előadás előzetes megrendezésére vonatkozólag. Megfelelő helyiségről, ahol az előadást meg lehessen tartani, idejében gondoskodnom kell. Dr. Koncz Árpád polgármester úr legmesszebbmenő támogatását helyezte kilátásba s ígéretet tett arra vonatkozólag is, hogy a lehetőség szerint a város dísztermét rendelkezésünkre bocsátja, de erre pontos határnapot kell kitűzzünk, miután a teremben jelenleg Krémer Ferenc székelyföldi színtársulata tart <a teremben> előadásokat. A város dísztermén kívül még vannak más termek is, azonban ezek kisebb befogadóké pességűek. Az előadást a Székely Nemzeti Múzeum rendezésében gondoltuk keresztülvihetőnek, s a befolyó jövedelem a megalakítandó népkönyvtár javára lenne fordítva. Az eredményes megrendezés érdekében azonban tudnom kellene, hogy előreláthatólag mely napon érkezik Sepsiszentgyörgyre, és mikor óhajtaná előadását megtartani, továbbá szeretném tudni azt is, hogy estét betöltő előadást egyedül óhajtana tartani Főszerkesztő úr, vagy pedig műsort lehetne összeállítani az előadás szelleméhez méltóan. Nagyon kérem fentiekre vonatkozó szíves válaszát és útbaigazítását, hogy a kellő intézkedéseket megtehessem. A Kelet Népe a Magvetőt már le küldötte, nagyon köszönöm szíves, előrelátó intézkedését. Szíves válaszát várva vagyok hazafias tisztelettel: Lapikás Béla 414. MÓRICZ ZSIGMOND - MÓRICZ ERZSÉBETNEK [Csíkszereda, 1941. jún. 3.] Csíkszereda, pünkösd Édes fiam, már szeretnék otthon lenni. Itt nem tudom kialudni magam. Szombaton indulok visszafelé, s ahhoz egy hétre talán otthon is leszek. Lesz-e meggy, cseresznye, alma? Mindent szeretnék tudni. Janit és Zsuzsikát üdvözlöm, és Anna nénit is. Jó: Malacot vehetsz, ha tudsz. A kecskére Virág adjon pénzt! Csókollak Apó