Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

De igen örülök annak, hogy az erdélyieket nem kell attól félteni, hogy éppen úgy el fognak süllyedni, mint egyes felvidékiek. Nyoma sincs a felvidéki reálpolitikának. Va­lamennyien eladták magukat a napi kenyérért s kalácsért, senki sincs köztük, aki mer­ne kiállni gondolatokkal. Talán csak Jócsik, aki viszont szintén elméletibb elme, mint ti vagytok. Csak folytassátok. Ha nem lankadtok el az anyagi nehézségek miatt, meg vagyok győződve, hogy egy év alatt — ha megérjük - Erdély ki tudja harcolni a saját önállósá­gát gazdasági, társadalmi, sőt politikai tekintetben is. Én az utolsó rögig kitartok: példátlan az, hogy a magyar olvasóközönség hogy kép­zeli a folyóirat fenntartását. Ide mellékelek egy körlevelet, amelyben közlöm az előfi­zetőkkel, hogy az év első hat hete alatt csak 17 % küldte be a félévi díjat vagy annak részletét, mert akár pengőkben is lehet fizetni. Jócsikkal a legnagyobb gondban vagyunk naponta, honnan teremtsük elő a költsé­geket. S nálunk „nem úri dolog" kérni azt, amire valaki kötelezte magát. Kötelességér­zet alig van. Azt mondja a GYOSZ igazgatója: - Micsoda adminisztráció van nálatok? Már harmadik szám jön, s még egy csekkla­pot sem kaptam. - Azt hiszem - mondom —, nem olvastad el a mellékelt csekklapot. Esetleg még fel sem nyitottad a januári számot sem sok dolgod miatt. Bemegyek a kiadóba, s előkérem a kartotékot, s kiderül, hogy még a múlt félévet sem fizette be, pedig akkor még ügyvédi felszólítást is kapott. S mégis dolgoznunk kell. Magyarországot vezérkar és hadsereg nélkül kell megvédeni. Szervusz, ölel M. Zs. L., 1941. II. 15. Várom a jelzett többi cikket. 342. KOVÁCS GYÖRGY - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Marosvásárhely, 1941. febr. 16.] Marosvásárhely, 1941. február 16. Igen tisztelt Főszerkesztő Ur! Kedves Bátyám! Balogh Edgár írja, hogy a Kelet Népe március 1-ji számában csak a Marosvásárhelyről küldött hozzászólásokat közlik az erdélyi szegénységre vonatkozó körkérdésre, s hogy sürgősen küldjek én még egy negyediket. Mellékelten küldöm, s remélem, hogy kellő időre beérkezik a rendetlen közlekedési viszonyok mellett is. Mindent elkövetek Vásárhelyen a Kelet Népe terjesztése érdekében is, eddig vagy húsz előfizetőt bejelentettem Bernáth Ernőnek, az itteni terjesztőnek, remélem, közöl­te a címeket a kiadóhivatallal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom