Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

születésnapi üdvözletekkel való egybevetése is megerősíti, hogy valóban igen korai tulajdonosi bejegyzéssel állunk szemben.) Azt, hogy a könyveket Madách halála után is használták, egy apró körülmény világosan jelzi. Goethe Faustjának második kötetében (341.) az egyes jelenetek kezdeténél keskeny, újságpapírból leszelt papírcsíkok voltak behelyezve, amelyeknek nyoma minden esetben látszik, s maga a papírcsík is a legtöbb esetben megvan. Nem valószínű azonban, hogy Madách halála előtt kerültek volna a kötetbe, mivel a papírszeletkéken ilyen kifejezések találhatók: „népliget", „Andrássy-ut", „Budapest". Tételesen felsoroltuk azokat a helyeket Feuerbach művében, amelyek mellett függőleges ceruzaírású vonalakat találtunk; bár kétséget kizáróan bizonyítani nem tudjuk, hogy a jellegtelen egyenes vonalkák kitől származnak, a könyv témája és megjelenésének időpontja alapján mégis valószínűnek kell tartanunk, hogy Madách jelölte be a fontosabbnak tartott gondolatokat. Erre utal az a körülmény is, hogy az egyetlen olyan jelölés, amely eltérő véleményre enged következtetni (nem egyenes, hanem hullámos vonallal van jelölve), egy természettudományos példa mellett áll. Valószínűnek kell tartanunk, hogy Madách könyvtárának „gyűjtését" több illetéktelen személy is végezte a tulajdonos halála után. így pl. feltűnő, hogy a könyvészetileg nem túl értékes, különálló darabokként pedig gyakorlatilag értéktelen 36 kötetes Schiller-kiadásból néhány darab hiányzik. Érthetőbbé válik a dolog, ha felfigyelünk arra, hogy a megmaradt kötetek védőborítóján ceruzaírással a „Madách Imre" aláírás olvasható, s végképp az autogramm-gyűjtőkre terelődik a gyanúnk, amikor észrevesszük, hogy az egyik megmaradt példánynak éppen ez a puha védőborítója hiányzik. A ránk maradt Madách-könyvtárat bizonyos szempontból egyenesen eklektikusnak kell tartanunk. Az egyetlen Madáchnak dedikált kötet a rokon Huszár Gyula műve: Beszélyek (Pest, 1857.). S ebben nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy a pályatársak-barátok dedikált művei hiányoznak Madách könyvtárából; nem dedikált példányaikat sem találtuk meg! Nincsenek meg pl. Bérczy, Pulszky, Lisznyai, Lónyay művei. Sőt! Madách Imre saját műveit is hiába keressük a Letéti Könyvtárban. Igaz, a Lant-virágoknak az a példánya, amely az OSzK-ban található, valószínűleg Madách saját példánya lehetett (a védőborítón ceruzaírással Madách Aladár neve áll), s mint láttuk, volt Az ember tragédiája első kiadásából is egy saját példánya. Valószínű, hogy a Politikai hitvallomásnak az OSzK Kézirattárában, az Analekták között őrzött öt példánya is Madách Imréé lehetett. De hol van a főmű második kiadásának példánya? Hol van az országgyűlési beszéd, amely két másik beszéddel együtt megjelent? És hol vannak azok a folyóiratok, amelyekben Madách életében publikált írásai találhatók? A Letéti Könyvtárban búvárkodónak az az érzése, hogy valójában egy félig-meddig „kiselejtezett" könyvtárral áll szemben, amelyből az igazán értékes műveket - s itt természetesen nem esztétikai értékről van szó, hanem olyan könyvekről, amelyek Madách életének, gondolkodásmódjának jobb megértését segíthetnék elő - már kiválogatták. így történhetett meg, hogy a húszévesen gyakorlatilag ismeretlenül elhunyt Huszár Gyula dedikált könyve megmaradt; a szerző neve nem ébresztett kíváncsiságot a gyűjtőkben, ellentétben az ismert nevű pályatársakkal, akiknek művei csak kivételesen maradtak a gyűjte-