Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

összeg (15000 korona) is egyezik, így aligha lehet kétséges, hogy Madách Aladárné Fekete Mária egy tételben adta el a teljes Madách-hagyatékot, amelynek kéziratos része a Kézirattárba került, míg a tárgyi jellegű hagyaték a Múzeum egyéb részlegeinek a tulajdonában maradt. (Ma már kideríthetetlen, hogy miért huszonkét év után került sor a leltárba vételre.) Az impozáns tárgyi hagyaték, amely az ágytól az asztalterítőig, a csibukszáraktól a vívómellig, a saját készítésű olajfestményektől Madách Imre kardjáig a legkülönfélébb tárgyakat felölelte, 1945-ben a bombázások során elégett. Csupán két olajfestmény, Madách Imre íróasztala és hintaszékének vasváza maradt meg. Az sem világos, hogy mi történt pl. Madách Imre rajzaival? Bár a jelen katalógus szűkebb tárgykörébe e művek nem tartoznak bele, s ennek megfelelően csak a függelékben kaptak helyet, azok is Madách Imre alkotótevékenységének produktumai. Az 1892-es leltárban még 35 rajzról tesz említést Madách Aladár. A rajzok azonban nem ekkor kerülnek a Kézirattárba; az 1913/40-es bejegyzésben azok nem szerepelnek. Csak jóval később, 1930/28-as tételszám alatt, a Lisznyai-hagyaték sorában tűnnek fel a Madách-rajzok. Ekkor a gyűjteményben már 51 rajz szerepel (igaz, legalább egy rajz - amely Balogh Károly névjegykártyáján található - egészen biztosan nem Madách Imréé). Az is bizonyos, hogy nem egy másik rajzgyűjteményről van szó, hiszen a Madách Aladár életében publikált valamennyi rajz hiánytalanul megtalálható ezek között. Sajnos a Lisznyai-hagyaték mellett, abban a rovatban, ahol rendesen az eladót/adományozót szokás feltüntetni, a „raktárrendezés" bejegyzést találjuk; lehetséges tehát, hogy véletlen a „keveredés". Még rejtélyesebb Madách Imre festményeinek sorsa. (A festmények végképp kívül esnek a kéziratok körén. Mindazonáltal a kötet függelékében, a rajzok után Madách Imre festményei is szerepelnek. A függelék tehát Madách Imre sajátkezű, de nem kézirat jellegű alkotásait tartalmazza.) Jószerivel csak egy maradt a helyén: a Szent Imre-kép mindmáig Alsósztregován, a katolikus templom sekrestyéjében van. Palágyi öt olajfestményről számolt be, s általában mások is öt festményről írtak; valójában jóval több kép készült, hiszen a felsorolásokból (amelyek közül Morvay Győzőé a legteljesebb) kiderül, hogy sem a Szent Imre-kép, sem pedig a Fráter Erzsébetet ábrázoló kép nincs az öt olajfestmény között. A századelő kutatói bizonyára csak a sztregovai kastélyban látott képeket vették számba. Mégis, leírásaikat egybevetve a Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyvével, azt mondhatjuk, hogy Madách Imre két tájképe minden bizonnyal a lángok martalékává vált ugyan, de legalább két további olajkép a család tulajdonában maradhatott, így későbbi megkerülésükre van esély: a kocsmajelenetet és a vadászjelenetet ábrázoló képek ugyanis minden jel szerint Alsósztregován voltak a század elején, de 1913-ban nem kerültek a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. A 80-as években került a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába az Amor, s ugyancsak a 80-as években, a Paczolayhagyatékból került elő két további Madách-festmény, köztük a Görgey álma. Már Balogh Károly megemlíti könyvében (Madách Imre otthona. Bp., 1932. 46. old.), hogy édesapja, Balogh Károly nagybátyjával, Madách Imrével közösen végezte az alsósztregovai katolikus templom képeinek, így a mellékoltár Szent Annát ábrázoló olaj képének a restaurulását. Sajnos a mai sztregovai oltárképek nem azonosak