Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

Történeti Múzeum és a Palóc Múzeum közti többszöri mozgásánál igyekeztünk a megnyitás utáni állapotot rögzíteni, s ennek megfelelően végeztük el a szükséges pontosítást). A kéziratos füzet rejtélyét növeli, hogy Abafi az utóbb kivakart „Beleváry Innocent" nevet (tulajdonosi bejegyzést?) vélte olvasni benne. Mivel ilyen név (álnév) nem ismert, fel kell tételeznünk, hogy inkább Békeházi Innocentről van szó, vagyis Beke Ince Kristófról, aki ugyan általában a saját nevét használta, ám az 1838ban megjelent Igaz-e, hogy mindenben hátra vagyunk? c. művét éppen az említett álnéven jelentette meg. Mindez nem is lenne érdekes, ha történetesen éppen ez a mű nem volna meg Madách Imre könyvtárában. De megvan. Mindazonáltal kétséges, hogy a Madáchnál 38 évvel idősebb, az ország más részein élő plébános-író kapcsolatba kerülhetett-e Madách Imrével vagy akár a Lant-virágokkal, amelynek keletkezése idején Esztergomban tanított. Ugyancsak ismertté válik az Eszmék Léháról c. tanulmány (439. sz.), mára azonban ezt is a lappangó kéziratok közé kell sorolnunk, az egykor Veres Pálné, majd utóbb leánya, Rudnay Józsefné Veres Szilárda birtokába került valamennyi Madách kézirattal együtt (legalábbis egy levelet [651. sz.] s egy föltehetően Veres Pálné emlékkönyvébe írt verset [140. sz.] mindenesetre ide kell sorolnunk, nem kizárt azonban, hogy további kéziratok - főképp levelek-voltak a család birtokában; a levél első közlője, Mikszáth Kálmán is többről tudott, de csak egyet talált érdekesnek). Mivel a váchartyáni kastélyt 1945-ben kifosztották, Veres Pálné hagyatéka csaknem teljesen megsemmisült, ill. eltűnt, a Madách Imrével kapcsolatos kéziratok, dokumentumok közül pedig a jelek szerint egy sem maradt fenn (Csernovics György szíves közlése). Mindennek ellenére a kéziratok köre részben bővül: úgy tűnik, hogy Madách Aladár gyűjti is a Madách-kéziratokat. Másként nehezen képzelhető el, hogyan kerülnek hozzá pl. a Madách által Majthényi Annának vagy más családtagnak írt levelek. Tény azonban, hogy amikor a Sztregován fellelhető hagyaték kéziratos része 1913 augusztusában a Magyar Nemzeti Múzeum Kézirattárába kerül, akkor már nemcsak néhány (el kell ismerni: nem túl nagy számú) kézirat hiánya szembeötlő, de az is, hogy a gyűjtemény új darabokkal egészült ki. így pl. a Nógrádi képcsarnoknak két példánya is bekerül a gyűjteménybe: az egyiket Madách Imre, a másikat talán Szontagh Pál jegyezte le; nincs okunk feltételezni, hogy már Madách Imre is két példánnyal rendelkezett volna. A sztregovai gyűjteménynek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülését sokáig homály fedte. Ismert volt ugyan az időpont (1913. aug. 7.), ám a Leltári napló talányosan fogalmazott: a „vallás- és közoktatásügyi minisztérium által 15000 koronáért megvásárolt Madách-hagyatékból a kézirattárat illető rész". Ebből nem derül ki, hogy ki volt az eladó, valószínűleg a kortársak sem tudhatták (a már említett Vértessy Jenő tanulmány sem szól erről). Talányos a megfogalmazás azért is, mert azt sugallja, hogy a minisztérium által megvásárolt hagyatéknak volt olyan része is, amely a korabeli megítélés szerint nem a kézirattárat illette meg. Végül is ez utóbbi feltevés vezetett a talány megoldásához. A Magyar Nemzeti Múzeumban 1935-ben vették leltárba Madách Imre hagyatékát (az 1935/72-től 1935/104-ig terjedő tételek), de a leltárkönyv szerint azok 1913-ban kerültek a Múzeum tulajdonába, éspedig özvegy Madách Aladárnétól. S mivel az