Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

alább egy évvel a publikáció előtt meg kellett kezdődnie, hiszen néhai Nagy Iván mint adatközlő szerepel az utolsó folytatás végén.) Az esetet nehéz megnyugtatóan tisztázni, a legvalószínűbbnek mégis azt kell tartanunk, hogy ezek szerint Madách Aladár utólagos megjegyzése csak sok évvel később került a leltár végére, vagyis a lapszám a leltár készítése után még évekig megvolt. Akárhogy is történt, tény, hogy századunkban már senki sem látta, s mivel a szövegét soha nem tették közzé, így mindmáig csak Palágyi és Becker leírásaira hagyatkozhatunk. (Becker leírásában olyan részletek is szerepelnek, amelyek Palágyi leírásából hiányoznak, s amelyek kétségtelenné teszik, hogy látnia kellett az eredeti kéziratot.) Még érdekesebb a másik elveszett tétel, amely valójában két összetartozó dolgot takar: „Az Ember Tragédiája 1861iki kiadása, benne saját kezű írású lajstroma személyekről, és a szövegben saját kezű czeruzajegyzetek = javítások". A lajstrom minden bizonnyal azt a lapot jelenti (472. sz.), amely „Az ember tragédiájának vázlata" címen vált ismertté, s amely csak a közelmúltban került közgyűjteménybe, a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába. Mint Kerényi Ferenc kimutatta, a kéziratot Palágyi Lajostól Szász Andor ügyvéd vette meg 1921-ben, majd Szász Andor hagyatékából egy másik gyűjtő, Vasberényi Géza tulajdonába került (Kerényi Ferenc: Madách Imre: „...írtam egy költeményt..." Bp., 1983. 11. old.). Ugyanakkor Az ember tragédiájának az a példánya, amely Madách saját kezű javításait tartalmazza, s amelyhez Madách Aladár leírása szerint hozzátartozott a vázlat, mindmáig nem került elő. így tehát Madách főművének három legfontosabb dokumentuma közül az egyik változatlanul lappang, amit egy későbbi kritikai kiadás szempontjait is figyelembe véve súlyos hiánynak kell tartanunk. (Mivel nem tudunk róla - s ilyen gyanú fel sem merült a Madách-irodalomban -, hogy a főműnek több kézirata lett volna, ezért a szerző életében megjelent utolsó - a másodikkiadás forrása az első kiadás javított példánya lehetett; valószínűleg éppen ez a lappangó példány.) Érdekes, hogy Szász Andor a „Vázlat"-ot és az említett példányt még együtt vette meg Palágyi Lajostól, aki úgy informálta őt, hogy azokat Madách Aladártól kapta ajándékba. Tolnai Vilmos, aki még együtt látta a „két" művet, szintén megerősítette az itt jelzett feltételezést (Madách-erektyék. ItK 1925. 84-90.). Ezzel azonban még nem értünk a Palágyi-korszak hiánylistájának végére. Már egy évvel a hagyatéknak a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába kerülése után Vértessy Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy három levél is hiányzik a gyűjteményből: egy Madách által Majthényi Annának (565. sz.), egy Fráter Erzsébet által Madách Imrének (687. sz.), végül pedig egy Fráter Erzsébet által Majthényi Annának írt levél (Madách írói hagyatéka. It 1914. 294-305.). Az utóbbi értelemszerűen nem szerepel katalógusunkban. Ma már aligha lehet kétséges, hogy mindhárom levél legalább időszakosan a Palágyi fivérekhez került, valószínűleg Menyhérthez, akiben Madách Aladár feltétel nélkül megbízott, s akinek munkája esetenként indokolta is a kézirat elvitelét. Ha ugyanis figyelmesen megnézzük Palágyi Menyhért említett könyvét, akkor kiderül, hogy pontosan az a három levél hiányzik, amelyet Palágyi a könyvében hasonmásként mint számozatlan leveleket közöl. Márpedig a hasonmás kiadáshoz a kéziratoknak el kellett jutniuk Alsósztregováról az Athenaeum nyomdájába.