Vizkeley András szerk.: „Világ világa, virágnak virága…”. Ómagyar Mária–siralom (Kézirattár, Budapest, 1986)

Vizkelety András: „VILÁG VILÁGA, VIRÁGNAK VIRÁGA..." [ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM] - Összerakunk egy képet

szövegeket (ha kell, verset is) írnak be, a fontosnak látszó tételeket egy üres lapra kiindikálják. Előtte a köteteket összefűzték, végigszámozták. Ekkor már ott volt a 134. levél verzóján a sokszor kézben tartott első ránk maradt magyar vers, egy „vers ajavából" (Horváth János). Mindez a veszprémvölgyi apácakolostorban történt. Ezért került a kódexbe a Katalin-napi és a házszentelési beszéd. A patres nostri viri religiosi megjegyzés sem akadály: okleveles adatunk van róla, hogy a Veszprém melletti női házat a férfiak, az „atyák" építették (a sororok nem is nagyon értettek egyet a körülfalazással!). Ezért kellett hát a Mária-siralom, ezért kellettek a magyar glosszák, új gondolatokat ébresztő magyar utalások: a nővérek nem tudtak latinul. De álljunk meg: mindez már régen nem filológia, nem kodikológia. Nekieresztettük a fantáziánkat. Igaz, a mozaikkövek közben elfogytak, és kiadtak egy szép képet. De vajon valóban a helyükre kerültek-e? Nem feltétlenül. Más kép, több más kép összerakására is fel lehetne még használni ugyanezeket a kövecskéket. A további évek kutatómunkájának nem is az a feladata, hogy a fenti hipotézist igazolja, hanem hogy szorgalmasan tovább gyűjtögesse a kövecskéket, időről időre kíséreljen meg újabb értelmezéseket, módosítson rajtuk, vesse el őket, amíg már több adat nem kerül elő, és amíg valamelyik értelmezés a valószínűség lehető legnagyobb fokát el nem érte.