Molnár József - Julow Viktor: Kölcsey Ferenc Testamentoma (Kézirattár, Budapest, 1982)

»...SZÜKSÉGESNEK LÁTTAM VÉGINTÉZETEMET...MEGÍRNI« Molnár József tanulmánya

az idén fordult, jövőre nincs remény, s következőleg a ha­szonbérlés éppen rossz időpontra esik. Gazdálkodva, ter­metlen évben is marha és juh adnak jövedelmet, s termékes évben nagyobb summát vehetvén be; mind házam tisz­tességes tartása, mind az adósság jövendő leszállítása felől van remény. De a haszonbérlő csak diametrális kalkulust csinál a jószág terméséből, marha és juh jövedelem el fog esni, valamint a három évben legalább egyszer remélendő nagyobb termék ára is. Add hozzá, hogy a haszonbér ná­lunk, konkurrencia nem lévén, minden esetre csekélyebb lesz, mint a gazdálkodás után szedetni szokott jövedelem, így a kamat fizetés mellett a háztartást Pesten kiszámolni bajos. Azért írtam haza, hogy tudhassam: kaphatnék-e, s milyen feltételre haszonbérlőt? Míg ezt nem tudom, addig a fatális pont miatt az első nehézség sem áll tisztán." Az itt említett gyümölcsösökre vonatkozóan közelebbit az 1833. október 21-én készült birtokösszeírás (kilenc nagy árkus oldalnyi terjedelmű) pontjaiból tudunk meg. Ez az összeírás számba veszi a 3 holdas csekei udvarháztelket a majorsági földekkel, s a tizenöt csekei jobbágytelket a hoz­zátartozandó birtokrészekkel. Ezek használói voltak ekkor : Szarka László, Boldizsár Pál, Kerekes Mihály, Járai László, Szűcs János, Kocsis András, Csorna Antal, Kopócs-telek, Varjú Péter, Ördög László, Nagy József, Losonczi Ferenc, Jakab Péterné, Csorna Péter és Sarkadi Péter. A telkekhez 252 köblös szántóföld és gyümölcsös, meg 150 boglyát ter­mő kaszáló járult. A majorsági gyümölcsös kertek 55 köb­löst tettek ki, s köztük említi a Várszegben lévő 15 köblös terjedelmű gyümölcsöst, amelyet Szűcs Jánostól, Hadadi Józseftől, Jakab Jánostól, Járai Györgytől és Balogh And­rástól váltott ki. A majorsági kaszálók sorában szerepel a Kölcskert, Tegső, Völgyhát és Hölye határrész is, meg a Patakközt lévő 25 köblös szántóföld. II. 29. a' szabadkai gyümölcsösöknek fele - Mint már említettük, 1809-ben osztozkodtak meg a Kölcsey Istvántól örökölt birtokon Kölcsey Péter és Kölcsey Bálint gyermekei. Ak­kor ,,a két rendbéli árvák a malomnál lévő Szabadka nevű

Next

/
Oldalképek
Tartalom