Tóth Eszter - Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek (Kézirattár, Budapest, 1981)
Petrányi Ilona: TÓTH ÁRPÁD ELÉGIÁJA 1919 ŐSZÉN - Az ódától az elégiáig
együtt kénytelen Budapesten maradni: „Itt nagyon rossz sorban élek, állásom nincs, a Nyugat-nak írok gyenge honoráriumért, s fordítási pénzekből nyomorgók. A Napló-nál erősen titkolják az Ön címét. . . (Egyáltalán mindenki egyre komiszabb és közönyösebb, nem jó vége lesz ennek!)" Ilyen előzmények után s ilyen léthelyzetben és lelkiállapotban írja meg Az árnyból szőtt lélek című, életének, költészetének elmúlt korszakára nosztalgikusán visszatekintő, összegző és egyúttal a jövő reményeit is latolgató versét. A magyar történelem egyik legtragikusabb pillanatában teszi fel a kérdést: vajon bekövetkezik-e a művészet, a szépség, a lélek törékeny értékcinek teljes pusztulása vagy lehetséges még megmenteni azokat? Másfelől: nyújthat-c még elegendő védelmet és vigaszt a megértést, részvétet szülő lélek, a versírás szenvedélyével, a könyvekkel, a felnőttkor játékaival, az élet mindennapi kis örömeivel körülbástyázott lét, „c rettentő, vonagló, új világ" elviseléséhez? Tulajdonképpen annak a megtartó menedéknek a megingásáról, bizonytalanná válásáról van szó a versben, amelyet az Örök tavaszban járnék és az Egy régi ház előtt költője még két évvel korábban hirdetett: „Dalolj. . . az ablakok a zengő napba tárva. . . / Élvezd, hogy lélek vagy te, ki büszkén fellebeg, / Rossz álom mind a többi : a könynyek és sebek, / Rossz álom a duhaj világ, a szörnyű csárda." 1919 augusztusa után Tóth Árpád számára már nem a költészet, a lélek benső világa vagy a Tanácsköztársaságnak a háborús világot feledtető álma ,,a valóság", hanem „mind a többi", az utolsó ítélet retteneteivel terhes külvilág. AZ ÓDÁTÓL AZ ELÉGIÁIG Az árnyból szőtt lélek-bcn a múlt idő, a múlt idejű igealak uralkodik, a költő a maga régi alakját, világát némi elbeszélői, epikus távolságtartással szemléli, reálisan és mégis nosztalgiával, valamiféle idilli, mitikus fénybe vontán, a maga „árnyból szőtt lelké"-vel beborítva. Ennek a szemléletnek és hangulatnak a műfaji megfelelője az elégia. A bizakodás és hit nagy ódái, a proletárforradalom pátosza után ismét
