Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)

A vers születése

és bátortalanság: oroszlánordítást hallat nála még a máskülönben szelíden bégető bárány is. Lelkessé válik itt a közönyös temperamentum, ragyogó szónokká a mereven dadogó és boszorkánymesterré az eszközeivel küzdő bűvészinas. Bartók Béla riadókürtös világában nincs hely semminemű gyöngeségnek. Ragyogó lovagi vértezetet kap itt mindenki, s még az álhős is valódi hősként pattan lábra a lángész varázsos érintésétől." Bartók zongorajátékának különleges vonását, a kemény, száraz billen tést érzékelteti a versben az „ugat" és a „csörömpöl" metafora. Költői hitelességük még nyilvánvalóbbá válik számunkra, ha arra gondolunk, hogy Bartók - mint Ujfalussy József írja - 1926 utáni műveiben a zongora ütő-kalapácshangszer jellegét hangsúlyozta, s hogy az I. Zongoraverseny lassú tételében, majd a Zené-ben és a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című kompozíciójában mind zörejszerűbb effektusokkal bővítette kifejezőeszközeit. A kemény hatású „csörömpöl" és „ugat" közé helyezett „sír" utal arra, hogy-ismét Ujfalussy Józsefet idézzük Bartók zörejeiben „a suttogóra fogott beszéd, a sóhajnak maradt jajszó, az akarásban, vágyban elvetélt gesztus él tovább hangtalanul, még feszültebben". A negyedik versszakban Bartók pokoljárásáról felidézett költői látomás több Bartók-művel is kapcsolatba hozható. A zongorakompozíciók közül a Szabadban sorozat Az éjszaka zenéje című darabjával és a II. Zongoraver seny-nyú. A Szabadban sorozat e darabját nyilvános hangversenyen maga Bartók mutatta be 1926. december 8-án, 1929. március 22-i szerzői estjén újra előadta, 1938. március 22-i hangversenyén pedig a 17. Zongoraverseny-t játszotta. Nem tudhatjuk biztosan, de valószínű, hogy az említett koncertek közül valamelyiken Kassák is jelen volt. Zenei jellegűnek és Bartók művészetével kapcsolatban állónak lehet tekinteni a költemény egyik szerkezeti megoldását. Az átlényegülés mozzanatának a költemény elején és végén való elhelyezése s a mozzanatnak a visszatérés alkalmával való kisebb módosítása, átrendezése, drámai súlyának fokozása Bartók érett kori műveinek struktúrájában is felfedezhető. Maga az átlényegülés mozzanat, pontosabban a szelíd és drámai Bartók-arc költői megrajzolása és a két portré együttes szerepeltetése Bartók költői világának egy másik jellegzetességével, a dualitás elvének alkalmazásával, művekre utalón szólva az „ideális" és a „torz", a „királyfi" és a „fabáb" közös zenei anyagból való megteremtésével állítható párhuzamba.