Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)

Bartók és Kassák kapcsolata A TETT és a MA időszakában

»A fából faragott királyfi«-t mutatták bc az Operaházban. Zenéjét Bartók Béla, szövegét Balázs Béla írta. A konzervatív nemzeti épületben megtörtént az új művészet első komoly térhódítása. Bizonyára voltak, akik mindent megtettek, hogy ezt az operát leszorítsák a műsorról, de, Uram Isten, változnak az idők, és ahol kimondottan és közvetlenül nem vérre és pénzre megy a dolog, ott a legkonzervatívabbak is hajlandók engedményekre. Volt idő, mikor bennünket törvényen kívül helyeztek, mikor a MÁ-t a trafikosok sem akarták árusításra elfogadni, s ma már ott van a legelőkelőbb könyvkereskedők kirakatában. És ki hitte volna csak néhány hónappal ezelőtt is, hogy én és Jolán karonfogva belépünk az Operaház kapuján, beülünk a díszes terembe, hogy végignézzük és meghallgassuk Bartók operáját. Felejthetetlen este a mi sok szürke és nyomorúságos esténk között. Némileg már ismertük Bartók zenéjét, olyan bizalommal és várakozással ültünk a helyünkre, mint a gyerekek, akik az esztendő legszebb napjának, karácsonynak ajándékozó pillanataira várakoznak. És megszólalt a zene. A mélységekből bugyborékolt föl, akár a gyógyító, meleg források, zsongott és hullámzott, jó volt és szép volt, és egészen betöltött bennünket. Éreztük, hogy megkülönböztetett emberekké lettünk a körülöttünk lévő fényes társaságban, melynek talán minden egyes tagját megvetettük, embertelen ellenfelünknek tartottuk. A művészetek között a zene az a legmagasabb fokú kinyilatkoztatás, amely gazdagságával és közvetlenségével a gyávából a hőst és a hősből a megalázkodó áhítatot tudja elővarázsolni. Bartók muzsikája szimfonikus költemény. A bevezető rész tetszik nekem legjobban. Érzem, most abszolút zene árad körülöttem, elmossa bennem az aggályoskodó kritikai szempontokat, egész valómmal a hatalmában vagyok, s csak ott nyílnak ki szemeim, ahol a hangok a színpadon pergő cselekmény külső mozzanatait illusztrálják. Ezekben a pillanatokban a zene, mintha eszközzé alakulna át, alárendeli magát a királyfi vagy a királykisasszony, a bokrok és vizek cselekvő érvényesülésének. Kissé meglepődve tapasztalom, hogy én, akit tendenciózus írónak tartanak, mennyire nem tűröm a kifejező művészet törvényeibe belefolyó külső tendenciákat. A szövegtől és a cselekménysorozattól általában nem vagyok elragadtatva. Jolánnak is körülbelül ugyanez a véleménye, és végeredményben azonos a kritikánk. Mikor az előadásnak vége lett, gyerekes jóérzéssel, könnyű léptekkel indultunk neki a kinti, sötét világnak.