Tverdota György: József Attila. Költőnk és kora (Kézirattár, Budapest, 1980)

Vas István: GIUSTO-RUBATO

Legszebb sor gyöngy ragyog benne. Száj, száj, száj, Beli szép rózsaszáj Ez a leányszáj. Szem, szem, szem, Beh gyönyörű szem, Ez a leányszem! Mennyország nyitdokol benne, Szerelem az isten benne. Szem, szem, zstm, Beh gyönyörű szem Ez a leányszem. Azért másoltam ide teljes egeszeben, sőt, már a diákdal második szakaszát is azért tartottam szükségesnek idézni, hogy felhívjam a figyelmet a nótában is, a két versben is a benne rímbe csapott, hangsúlyos nyomatékára. Lehet ez puszta véletlen? Semmiképpen sem. József Attila okvetlenül jól ismerte Vörösmarty versét. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a mindhárom versben közös és ugyanazon föltűnő helyen álló szó onnan került a „Költőnk és Kora" első párrímébe. Nem, József Attilának 1937 őszén közelebbi ritmusélménye lehetett a nemrég hallott diákdal. De azért, amikor a Siesta szanatóriumban kibomló vers az ötödik sorában váratlanul bekapcsolódott a diáknóta dallamának közepébe, és a benne szó ugyanarra a helyre került, mint a diákdal második szakaszának ötödik sorában - ebbe a folyamatba alighanem belejátszott valamilyen természetes áthallás a József Attila emlékezetébe szervült, ugyanannak a diákdalnak nótájára száznyolc évvel korábban írt Vörösmarty-vcrsből : Ugy szállong a semmi benne, mintha valaminek lenne a pora. Ez a semmi semmiképpen sem puszta hiány, valaminek a hiánya, netán a tartalomé, mintha mindössze arról volna szó, hogy József Attila eleget akar tenni barátai kívánságának, ír nekik egy verset, de nincs benne mit mondania - esetleg azért nem, mert a szanatóriumban