Tverdota György: József Attila. Költőnk és kora (Kézirattár, Budapest, 1980)

Tverdota György: »MINDENSÉG A SEMMISÉGBE ...« (Kísérlet a „Költőnk és Kora" elemzésére) - „Ugy szállong a semmi benne" ...

Nos, ilyen külső parancsra megindított, előbb üresen járó alkotógépezet jött lendületbe az első strófa utolsó három sorában. A költő a játékos semmitmondás után - látszólag előkészítés nélkül - fejest ugrott a legelvontabb filozófiai mélységekbe, s a „semmi-valami" összefüggésének képi megjelenítésével folytatta a verset. Az alkotógépezet azonban c lendületvétel után sem vesz határozott irányt. Munkájára mindvégig valami tétovaság, elengedettség nyomja rá bélyegét. Ezért nevezi Németh Andor a költeményt „tájképpé színesített révedczés"-nek. Ignotus Pál is ez a sajátosságát húzza alá: „A Költőnk és Kora című szép versét, mely már a szanatóriumban íródott, szeszélyes menetében is világosnak találtam, ahogy a játékos, unaloműző önfigyelés állapotából az esthajnali halál-látomásig nyújtózik." (Ignotus Pál: Csipkerózsika. Haladás, 1948. aug. 25. 2. 1.) A vers nyomdai kéziratának a szövege eltér a folyóiratban megjelent végleges szövegtől. Valószínűleg utólag, már a nyomdában javított bele valaki. A nyomtatott változatban minden versszak végén három pontot találunk, holott a kéziraton csak a második és negyedik versszak zárul így. A javítás, akár Ignotus Pál végezte, akár mástól származik, szerencsés. Jól érzékelteti „a vers szeszélyes menetét", illetve „révedezés"jcllegét. Az első négy sor azonban nemcsak hangulatilag, nemcsak jellegében előzménye a vers egészének, hanem szervesen hozzá is kapcsolódik a következő sorokhoz, illetve a második versszakhoz. Az ötödik sor összefoglalja, tartalmilag felfejti, és egyúttal a vers következő egységének - a 6. sorban induló hasonlatnak - a hasonló-elemévé teszi az eddig leírtakat: „Ugy szállong a semmi benne". A „benne" névmás az első sor „költeményem" szavát képviseli. A hasonlat nyitó tagjában tehát egy állítás rejtőzik: ebben a költeményben a Semmi szállong. E mondat fényében egyszerre a verskezdés játéka is sokkal tartalmasabbnak tetszik: nem pusztán semmitmondás, hanem a Semmi megjelenítése a forma által, szemléleti előkészítése, mielőtt közvetlenül, fogalmilag is megjelenne a vers szövegében. Az olyan vers ugyanis, amely önmagáról szól, valóban üres. A semmi szállong benne. Az első négy sor tehát egy összetett hasonlat hasonló-eleme, amelynek több, egymást követő hasonlítottja van. A legfontosabb közülük a táguló világegyetem képe. A vers-mindenségben szállongó semmi és a táguló űrben lengő mindenség egyetlen egységgé összekapcsolva képezi a „Költőnk és Kora" központi motívumát. A vers mély meg-