Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Hévízi versfüzete (Kézirattár, Budapest, 1980)
Kabdebó Lóránt: SZABÓ LŐRINC HÉVÍZI SZONETTJEI - A versek
így Összegyűjtött versei kötetebe sem került be. Valószínűleg nemcsak a feleség előtt, de A huszonhatodik év akkor még élő hősnője előtt is titkolni akarta a költő. Ez a „titkos cenzúra" okozta a vers ismeretlenségét, mint ahogy Vas István találóan jellemzi a költemény sorsát egy rádióbeszélgetésben. A vers rangját is ő határozza meg ugyanitt, a költőtárs érzékenységével: „Szabó Lőrinc egyik legjobb szonettje, érezni rajta a nagy angol barokk költők közellétét, akik akkor jelentek meg Magyarországon, és aztán a végén, ahogy ebből a John Donne-i barokk szenvedélyből hirtelen visszatalál a maga jellegzetes közbeszédébe, az remekmű, igazi Szabó Lőrinc-i remekmű." A következő vers, a Vezeték február 22-én keletkezett (s nyolc év múlva lát majd napvilágot A huszonhatodik év 4. szonettjeként), de mintha ugyanabban a lélckállapotban fogant volna, mint az Ébredés előtt: elvontabban, általánosabb igénnyel ismét a személytelen vágyról szól, amely rejtelmes erejével természeti lénnyé igázza az embert. Pedig a tizennégy sor látszólag régi Szabó Lőrinc-i eszmét fogalmaz újra: a testi szerelem pillanataiban a szeretők kozmikus erőket kapcsolnak össze. Ahogy a Tücsökzene Anna-verseinek egyik mesterdarabja, a Kettős hazánk végleges formába önti a gondolatot: mögötted a, mögöttem a titok: szent árama tölt ki s csap át rajtunk valaminek, ami tán a legszemélytelenebb az egész életünkben. Te, tudod, hogy te nem te vagy, én nem én vagyok? Kapcsolók mind a ketten! Utazunk, tán a kéjes villamosság vagyunk, az ízünk fény, tapintásunk zene s kettős hazánk egy csillag belseje. De a Hévízen írt szonettben ugyanez a gondolat más hangsúlyt kap : a kozmikus erők működése nem a csillagmindenséggel, hanem a rettenetes természettel kapcsolja össze az embert. Az élővilág barommal, behemót szörnnyel, buta vakondokkal és pici muslincával népesül be, a közösség pedig - a termeszek sokasága. A huszonhatodik év elsőként