Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

NAGY PÉTER / HOLT VIZEKRŐL ÉLŐ VIZEKRE

narchiában 1917-1919 között zajlott le, s amely talán éppen a Duna táján volt a legviharosabb? S vajon ez az egymásrautaltság égette mindkettőjük lelkébe azokat a sebeket, amelyek a férfit örökös menekvésbe, más-keresésbe, az aszszonyt pedig végül öngyilkosságba kergették? Vagy - amit talán mindketten szerettek volna elhitetni magukkal is, egymással is, a külvilággal is - Móricznak a gyönyörű és divatos színésznő, Simonyi Mária iránt fellobbanó, minden akadályon elementáris erővel átgázoló szerelme tette volna mindkettőjük számára elviselhetetlenné az addig oly széttéphetetlennek tetsző együttélést? Erveket mindkét álláspont támogatására is, cáfolatára is bőséggel lehetne sorakoztatni; de egyértelműen dönteni az egyik vagy a másik mellett szinte lehetetlen. De talán nem is kell: a tények így is, úgy is tények maradnak. S a tények arról szólnak, hogy ez a már clvisclhctctlenségig fokozódott feszültség (melynek többek között egy olyan egyszeri csoda lett a „mellékterméke", mint a Pillangó) tragikus véget ért: 1925 tavaszán Holies lanka második öngyilkossági próbálkozása sikerült. Móricz Zsigmond magára maradt: a bánattal, az önváddal, a három kislánnyal s a kettős szerelemmel. Mert ekkor már nemcsak Simonyi Mária izgatja a fantáziáját, hanem a „debreceni úriasszony" is; ha Simonyi Mária a művészet, a színház bohém világa felé húzza, Magos Olga a „cívisváros" dzsentri-cívis arisztokráciájának a csillogásával csalogatja; Simonyi Mária a házasság kispolgári ketrecéből irigyelve csodált világ felé való kitörést ígéri, a fiatal debreceni özvegy pedig az első házasság reprodukálását, értékei megőrzését egy magasabb társadalmi grádicson. Menekülni, tisztázni; menekülni, hogy tisztázni lehessen a helyzetet s az érzelmeket; s menekülni, hogy ne kelljen semmit se tisztázni még. Utazni, hogy szabaduljon a lakás, a tárgyak, az emberek szemében még látni vélt vádtól; hogy szinte „exlex" környezetben készüljön egy új életre, amelynek ő maga még a körvonalait sem sejti ; utazni, hogy a gyerekeket kiragadja a gyászból, az anya eltűntével rájuk törő hiányérzetből, s hogy őket is egy újfajta elet, egy jobban egymásra forduló élet lehetőségére késztcsse-kapassa. Az út, ez az 1925 késő tavaszán, kora nyarán megtett út kevés irodalmi nyomot hagyott hátra. Érthető: az ember, aki író, elsősorban saját emberi bajaival, belső Erinnüszeivel volt ezen az úton elfoglalva. Onnan származó, kiadásra szánt írása, tudomásunk szerint, egy van: az itt hasonmásban közölt O mors, bonum est judicium tuum. Még az útról küldte