Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Levelek Simonyi Máriához, 1925. április-június

Levelek Simonyi Máriához 1925. április—június Mária, Mária, Máriácska, Májuska Kedves, itt ülök Firenzében az Ufiizi árkádjai alatt, ma egyedül, árván, szomorúan, élő test még a hideg kőpadon. Egyedül, hogy végiggondoljam szomorú életemet s Magát: ma kedd van. Hogy jöttem el a fűzfás kies falumból, hol most negyven éve mezítláb futottam a porban, apám hetyke kis paraszt, ki mindig oly szomorúsággal nézett, ha magára maradt, s szótlan ült, s ki oly hccccs és nyalka szavú lett, mihelyt embert érzett maga körül - ezt hagyta rám egyetlen örökségül? Az emberiség fölizgató mulattatásának szenvedélyét. Szörnyű három hét után, tegnapelőtt téma jutott az eszembe, valami különös zordon-vidám, színes, fantasztikus drámatéma, s azóta élek, ennek élek, ahogy szoktam. Addig rémítő éjszakáim voltak, macbethi álmaim: most ez mind beleköpött az írásba: - Maga elképzeli és ez magának elég? Többet őszültem e hónapban, mind eddig egész életemben, de átkozott parasztvérem mindent megemészt. . . Ha a tavalyi kínt elviselte, már csak az egy halált nem fogja elbírni. Akkor tizenhat kilót fogytam - most semmit. Úgy bolyongok az életben, mint egy lábon járó halott. Ha tudnám kire hagyni három gyermekemet, már régen bevettem volna, amit a feleségem örökségül hagyott. De nincs nekik nagyszüléjük, sem senkijük rajtam kívül, s oly jók, oly életre termettek: nincs mit tennem, csak feláldozni magamat értük. Minden percben fölrázom magamat, eszméletre bírom: anyát is kell pótolnom, nemcsak apát. De mindenen túl egy vágy és egy remény tart épen : Magát látni vágyom. Tudom, egyelőre lehetetlen. Meg írni sem merek, telefonra gondolni sem. . . Ma vettem egy kis képet itt: egy szép nő imádkozik, s előtte férfifej, mint az enyém. Ezt akassza fel, kérem, oda, ahol tanul. . .