Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)

KERÉNYI FERENC: PETŐFI BÁNK BÁN-JA - A radikális eszmék történelmi előképe

megérte. Háry János megalkotója ezúttal is megajándékozta olvasóit néhány szép, vérbeli romantikus sorral, fordulattal (innen az egykorú siker), 1847-ben azonban a balladafüzér vállalkozása tűnik már tíz-húsz évvel megkésettnek. Garay János tizennyolc strófáját olvasva, a tanulság kettős. Egyrészt a téma már olyan mértékben ismert, hogy ráhagyatkozhat az újabb feldolgozás készítője: elég egy-egy utalás a tudott eseményekre. Másrészt viszont egyre kevésbé szabadulhat Katona József monumentális tragédiájának súlyától (és a ballada műformáján belül persze Vörösmarty Mihály hatásától). Garay néhány sora a számonkérés jelenetéből mindkét állítást igazolja: „Pártütő! sikolt Gertrud - királyod, És urad vérére jensz kezet?" És elébe tartja két kezével Mentő pajzsul a két gyermeket. „Istenemre" - mond a bán kevélyen Bántódása egyiknek se légyen! A király, és vére szent előttem, Érte élek, érte meghalok; De ki vérem- és nevembe gázol, Annak vérrel s karddal számolok!" A királyné szívben sujtolá őt: O szivén találta a királynőt! A korát megelőzve született dráma lépésről lépésre telítődött tehát az 1840-es évek politikai érzelmeivel, és fokról fokra nőtt fel hozzá a közönsége is. Ennek a fejlődésnek a csúcspontja, hogy 1848. március 15-c délutánján a pesti nép azt kívánta Bajza József aligazgatótól, adassa elő ünnepi külsőségek között a nemzeti eszme jelképévé lett tragédiát; így került sor a forradalom napján az eredetileg tervezett francia vígjáték helyett a Bánk bán bemutatására. Az Életképek tudósítása szerint: ,,A színház oltár volt ma, a közönség színe voltjelen ünnepi arczokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló. (...) A páholybirtoko-