Barta András: Krúdy Gyula: Szent Terézia utcái (Kézirattár, Budapest, 1978)

[VI] PÉLDÁZAT A TERÉZVÁROSI HITRŐL

Szent Terézia utcái, mialatt harmincszor jelentek meg a kalendáriumok. Például az a fiatal fiskális, akit a messzi múlt időkben, amikor még nem vették véres komolysággal a különböző vicceket, hanem azt hitték, hogy a vicc arra való, hogy derüljünk rajta: neveztek „terézvárosi pápának", „terézvárosi rabbinak", „terézvárosi Tankrédnak", „Szent Terézia zsidójának", a „terézvárosi bölcsnek", mint egykor Deák Ferencet nevezik vala a haza bölcsének, ó ez a nagyorrú fiskális se megy többé gyalogszerrel az utcákon, hogy útközben minden fa- és szénkercskedő megszorongassa a kezét, a megtermett boltosnék üzleti kabátjukból (ami nagyon kedves egyenruha egy dolgos asszonyon) nyájasan köszöntsék, a polgárok igyekezzenek neki jó reggelt kívánni - autóba, mégpedig miniszteri autóba ült a gyalogjáró követ. Hiszen addig is látták őt néha egyfogatún, különösen, ha valamely kültelki választójával volt dolga. De a pesti világfelfogás szerint az egyfogatú után sohasem következik az autó, legfeljebb valamely rozzant kétfogatú, amely kiérdemelt öregségében a bankba szokta vinni a polgárokat, hogy megtakarított tőkéjük után a kamatot felvegyék a házbérnegyed közeledtével. Az autóba születni szokás, már kora fiatalságától meg van jelölve az a pesti ember, aki majd valamikor autón nyargal e város utcáin, amikor még a taxinak híre-hamva sincs. Miniszter lett az egykori ifjú fiskálisból, olyan miniszter, amilyenről a zsidók históriájában még eddig nem hallottak: igazságügy-miniszter, vagy mint az anglománikusok mondták: a nagypecsét lordja. Ilyenformán megjelent a Teréz körúton az a bizonyos állami automobil, amely Tisza Kálmán híres szürkéi, az utolsó miniszteri fiáker óta oly gyakran változtatja az utasait. - Lám, már ekkor kanyarodott akkorát a Szent Teréz negyedbeli utca, amelyre még a legvérmesebb álomkeverők sem számíthattak. Nem, sehogy nem lehetett valaha a horoszkópba beállítani, hogy a Terézvárosból az út Ferenc József szobájáig, az excellenciás megszólításig, a miniszteri termekig, az emberi hatalmasságok legnagyobbikához, a bársonyszékig vezethessen. Kardhordó Árpád és a többi egykori demokraták, akik valaha különcködésből, dacból, sőt sokan jux-ból, mint meggyőződésből csatlakoztak a terézvárosi búcsún kibontott lobogó alá, már nem érhették meg Szent Terézia utcáinak eme nagy kanyarodását. Áronok voltak ők, akik az ígéret földjének kezdetén kifáradtak. .. De megérték a nagy kanyarulatot, a demokratikus eszméknek