Rigó László: Kossuth Lajos: Uram Barátom Képviselő Ur! (Kézirattár, Budapest, 1978)

KOSSUTH LAJOS LEVELE CSANÁDY SÁNDORHOZ (írta Rigó László) - A Függetlenségi Párt megalakulása

viselőválasztáson a balközép ii6 mandátumot szerez, nem tudja tehát érdemben növelni politikai súlyát; a pártok között korábban kialakult patthelyzet állandósul. A párt tömegeiben nagy a csalódás: a kiegyezés óta öt év telt el, s kilátásuk sincs az ígért hatalom megszerzésérc. A középnemesi rétegek gazdasági pozícióját a múló évek tovább rontják, az 1873-ban kibontakozó válság pedig az clviselhctetlenségig súlyosbítja. Új nemzedékek jelentkeznek, akik számára csak a politikai, hivatali, anyagi érvényesülés a fontos, 1848 emléke, a közjogi oppozíció semmit sem jelent. A párt vezérei le is vonják a következtetést: az adott erőviszonyok között a balközép a teljes politikai hatalmat nem szerezheti meg, alkotmányos úton nem buktathatja meg a Deák-pártot, és nem kerülhet kormányra. A reális célkitíízés a hatalomból való részesedéslóvívás^, de immár a Deák-parttal kötendő kompromisszum útján, a bihari közjogi program részleges feladásával. Új politikai stratégiájuk lényege: 1867-es alapokon nyugvó, a közjogi alapot csak néhány ponton és csupán alkalmasnak vélt időben módosító, egységes és szilárd kormányképes párt kiépítése, mely bármikor megoszthatja a kormányzás gondját a Deák-párttal. E stratégia jegyében bonyolult belpolitikai manővereket hajtanak végre, a politikai harc minden fórumán: a pártélctben, a parlamentben, a sajtóban s főképp a kulisszák mögött. E manőverekkel megszilárdítják a párt centrumát, leválasztva és kilépésre késztetve a számukra szélsőségcsen baloldali csoportot; fokozatosan, a közvélemény felháborítása nélkül szakítanak a 48-as Párttal; egyre elfogadhatóbbá és nélkülözhetetlenebbé teszik pártjukat az uralkodó és a Deák-párt többsége előtt; közben igyekeznek bomlasztani is a kormánypártot, hisz csak a velük egyetértő Deák-pártiakkal akarnak és tudnak egyezségre lépni. S c majd hároméves politikai színjáték folyamán sajátos munkamegosztás jön létre Ghyczy, Tisza és Jókai között. Az egyezkedés egyes stációit általában Ghyczy kezdeményezi. Az így keveredett vita alkalom arra, hogy Tisza kifejtse a párt zömének a véleményét: ő visszafogottabb álláspontra helyezkedik, óvatosabb, hangsúlyozza a nehézségeket is, de mindezzel még inkább a végkifejlet, a koalíció vagy fúzió elkerülhetetlenségét sulykolja a közvéleménybe. Jókai a párt múltját képviseli : a változtatás veszélyeit ccsctelgeti és indokoltságát kérdőjelezgeti; kacérkodik a 48-as Párttal való „mégis össze-