Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

AZ ELHAGYOTT KALÓZ-HAJÓK Hajnalodik s végre: az én hajómon. Az igazin, szállok virág-fedetten. Nem ismerek a vén, elszánt kalózra, Hurráh, vágyak pompás legénye lettem S boldog hajóm fátyollal lobogózva Olyan, mint kék fátylas ég-darab S tfíz-szememen bekacag a Nap : Sohse látott csodábbat e hajónál, Sohse látott hajóst még hajnalibbat. Tengereket zúdit elénk a vágyunk, Még. Óceánunk is az enyém. Karunk ölelő ritmusára ringat. Himnuszt kürtöl a babonás hajó-kürt S zeng a csók a hajó fedelén. Árbocom a váró diadal, Bóditó és szűz lyány-adta csók S üldözőim a kalóz-hajók, Kikkel rabolva, hajh, annyit bolyongtam Olcsó siker- s csók-portékákra lesve. * Hát mégis hasztalan hajszolt az Este, Nem az ő ölébe jött vagyok, Hajnalok küldöttek, hajnalok S mégis eljött értem a hajóm. Oh, volt hajók, be elárnyultatok már, Oh, volt prédák be nincs ízetek Szabadabb vagyok minden szabadoknál, Olyan teljesen nem magariié. Szemem melyik volt hajót vágyja vissza? Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjúságnak Zöld lobogóju, éhes kis hajóját? Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták