Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Zichy Mihály illusztrációja Az ember tragédiája . //. színhez Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet. (Beck Judit tulajdona) A Tragédia kulcsfigurája Ádám, a nagy eszmékért síkra szálló, a korától és a tömegektől meg nem értett ember, aki éppúgy teremtménye a romantika titánkultuszának, mint létrehozója a bukott forradalmak nyomán támadt hitbenfogyatkozásnak. Lucifer szerepe többszörös változáson megy át a cselekmény előrehaladtával. „Idegenvezető", kommentátor vagy éppen vitapartnere Ádámnak. Az első három jelenetben az úr művének, a „földi létnek" merész és szellemes szavú bírálója. A történelmi színekben viszont (Sőtér István megállapítása) sunyi intrikus, a meddő cinizmus szószólója. Ezért minősítik szerepét a dráma értelmezői hol Madách gondolatainak részbeni hordozójaként, hol a rombolás, a tagadás egyértelmű képviselőjeként, s mindkét megközelítésnek van valóságmag va. Ádám alakjának absztrakt volta holtpontra juttatná akár az egész drámát is, ha ellentéteként nem állana mellette Éva. „Míg Ádámnál — idézzük ismét Sőtér Istvánt — a jellem folyamatossága a szembeszökő, addig Évánál a jellem szüntelen átalakulásaira kell fölfigyelnünk. Hol rabszolganőként (Egyiptom), hol klasszikus hősnőként (Athén), majd kéjnőként (Róma), zárda lakójaként (Bizánc), könnyelmű asszonyként (Prága) látjuk magunk előtt, sőt a párizsi színben Éva két ellentétes arculatban is megjelenik előttünk. Éva egyénisége csupa ellentét, kontraszt — viszonya Ádámhoz pedig: szüntelen közeledés-távolodás. Az Ádám—Éva viszony hol odaadó szerelmet jelent (Egyiptom), hol az élettársak hősi, magasrendű kapcsolatát (Athén), hol frivolságot (Róma), hol aszkézist (Bizánc), hol trivialitást