Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Barabás Miklós rajza nyomán Tyroler József acélmetszete: Illusztráció Czakó Zsigmond: Végrendelet című drámájához. (A Délibáb 1853. márc. 6.-i számának melléklete.) A népszínmű megteremtése, felvirágoztatása Szigligeti Ede (1814—1878) érdeme. Színésszé válván eredeti nevét (Szathmáry József) — apja kívánságára — meg kellett változtatnia. Rendezőként, dramaturgként, utóbb igazgatóként szolgálta a színpadot. A Nemzeti Színház első harminc éve alatt a magyar színdarabok egyharmada az ő tolla alól került ki. Kísérletet tett — mellőzve az éneket, zenét — a népszínmű népdrámává való fejlesztésére is (Lelenc, 1863). A mű — egyes méltatói szerint — közeledést jelentett a kritikai realista ábrázolásmód irányába. Az idők az effajta próbálkozásoknak azonban nem kedveztek. Az idegen elnyomás nemzeti egységet követelt, a kritikusok jó része pedig úgy vélekedett: a parasztság követelései a jobbágyfelszabadítással teljesültek. A komédiába hajló, dallal, tánccal „ízesített"népszínműnek sikeres alkotások szavatolták létjogosultságát: Szigeti művei a Vén bakancsos (1855) és a Csizmadia mint kísértet (1856) vagy Szigligeti Dalos Pistája és Debreceni bírója. (Az utóbbiban Gyulai a hazai operett szárnypróbálgatásait vélte felfedezni.) A népszínmű mellett a vígjáték Szigligeti sikereinek másik szállítója. A bonyodalom színhelye többnyire a szűkebb családi környezet, komikumát a remekül kidolgozott helyzetek szolgáltatják. Vígjátékírói erényeinek csúcsa, a máig népszerű, hálás színészi alakítások sorát biztosító Liliomfi (1849). Gyulai legjobb bohózatunkként tartotta számon. A többi, korábban sikeres komédiája napjainkra már porossá vált. Szigligeti mellett egy másik színészből lett drámaíró, Szigeti József (1822—1902) kapott előkelő helyet a kor színpadi szerzőinek sorában. Színészként a színpadi hatást tartotta mindennél fontosabbnak népszínműveiben, vígjátékaiban. A szerepeket eleve egy-egy jeles színésztársára „szabta". Molière, Kisfaludy Károly, a német biedermeier vígjáték ösztönözték alkotásaiban. Legjobb népszínműve/1 vén bakancsos és fia a huszár (1855). Humorát Arany Jánoséval rokonították. Népi-paraszti hősei voltak a legsikerültebbek, Gárdonyi, Móricz figuráira emlékeztetők.