Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

V IR\(J REGÉK. TOMPA JWIHALY, [•'EIEBEISZ ISTVÁN MÁSODIK 80VI l-B

I I' KIADÁS l'KST . I x •*« I. A I ' K F K Ii KS S i 111. 1' B I /•' iMiSTl (IMM Matanaa »i»i»i> lto.j.i.ci,j..d.« > Tompa Mihály: Virágregék. Arany János lányának, Julcsának dedikált kötete. (MTA Kézirattára, 98/1953) Tompa lírája, mint Aranyé is, az elnyomatás éveiben válik nagy költészetté. A korszak kétség s remény között hányódó emberének lelkiállapotát — Nem élni! nem élni! — Remélni! remélni! — néhány, poézisünk díszére váló verse tolmácsolja, mindenekelőtt talán a Tornácomon (1851): Végtére elborul s nyomasztó nagy éj lesz; A levert lélek egy sötét vágyat érez: Nem élni! nem élni! De egy-egy csillag gyúl a felhőkben távol, Fellobbanó fénye lelkünkig világol: Remélni! remélni! S mintegy az előbb idézettek pendant-jaként, az '50-es évek a virágregék javatermésének időszaka is (Virágregék, 1854). Menekülés az emberi tulajdonságokkal felruházott természetbe — így summázhatnánk genezisük kiváltó okát. A helyenként gazdagon feltörő líraiságot (A fehér liliom), a bántó bőbeszédűség, a közhely szintjén mozgó moralizálás (Az ibolya álmai) többnyire ez esetben is diszkreditálja. Tompa allegóriái éppúgy mint Arany történelmi reminiszcenciákat hordozó balladái a nemzet ügyét szolgáló akarat ihletének köszönhetik létrejöttüket. Az önkényuralom '50-es