Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)
Arany nevét többnyire Petőfié mellett ismerte meg és tartja számon köztudatunk. Ezt a helyet még a feledhetetlen barát és pályatárs jelölte ki számára, a Toldi országos diadala alkalmából írván: Mit én nem egészen dicstelenül kezdek, Folytasd te, barátom teljes dicsőséggel. (Arany Jánoshoz) S irodalomtörténetírásunk is hajlamos Arany életművének javarészét Petőfi költői forradalma és 1848 revolúciója epilógusaként számba venni. A népköltészet kultiválása mindkettőjük számára eszköz messzibb tekintő céljaik eléréséhez. Petőfi szerint a népköltészet a forradalmi költészet előcsarnoka, művelője pedig a forradalmár költő. Arany elképzeléseiben a nemzeti költészetet jelenti: a nemzeti hagyományok és a népi kultúra egymásba olvasztását. Petőfi forradalmiságának a nemzeti gondolat természetesen éppolyan fontos kellékévé vált, mint Arany nemzeti költészet fogalmának a demokratizmus. A népdalszerű költeménynek Arany lírájában meglepően csekély szerep jut. Epikájában viszont annál szívesebben él népies, folklór jellegű elemekkel. Nagyobb részük buzdítótoborzó vers a szabadságharc zászlaja alá (Nemzetőr-dal, Egy életünk egy halálunk, A legszebb virág). A Bach-korszak atmoszférájának már nem külső-belső harmóniáról árulkodó dal a műfaji kifejezője, hanem az elégia, az óda vagy a sorai mögött politikai célzatot rejtegető történelmi tárgyú ballada. Az '50-es évek eleje Arany számára a súlyos világnézeti válság ideje (Leteszem a lantot, 1850; A nagyidai cigányok, 1851). Elveszett számára a biztos tájékozódási pont a költészet terén, a zseniális barát, Petőfi Sándor, s el az egész életére ható élmény, a szabadságharc. Lírája mégis 1850 és 1854 között emelkedik az európai mértékkel mérve is jelentős költészet színvonalára; nem alkotásai mennyisége, hanem minősége által. Legfőbb mondandóját a lírában és nem epikájában hozza olvasói tudomására, s a műfaj élmény körét még a Petőfiéhez képest is jelentősen bővíti magánélete, gondjai rajzával (Oh! ne nézz rám, 1852; Evek, ti még eljövendő évek, 1850). Irodalmunk művelése — küldetés, 'legjobbjaink hite szerint. Az alkotás tehát szolgálat, s a költő személyes problémái, lelki életének válságai semmi esetre sem türemkedhetnek a nemzet elsőbbséget élvező ügye elé. írjak? Ne írjak?... Egy istencsapás: Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás. (írjak? Ne írjak?) A Bach-korszak költőjének, egyáltalán a diktatúrában élő szellemi embernek a dilemmáját aligha fogalmazták meg ennél találóbban. Arany koncepciójába illeszkedő céljainak elérésére elsősorban a történelmi tematikájú ballada műfaját választotta, mely fölöttébb hatásosan mozdította elő írója szándékát: közvetett módon éleszteni a nemzet egységét, elszántságát. A jelen sivárságát a múlt dicsőségével enyhíteni:
