Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)
A Vranupi tj..i bw,.v.iini ngr nepe*«tb.n : , ImjiMk stt* BWBactMi dlj Bi^-l'Mm hikn UMra n|r puni DM kalon » Vwmfl (>»•» MMm S ft.. • Palttfasl tjdsntJtrakkal *g>a« I ft. ojpmïbr,, - A* elsfijMtéai aij • V*«»rr>»,.. ("i,* K . ki*di t.vA:*ULoi <P«rt, «f > rletn-utci» * "Wi bSnsmtn oi-.tUwdó ^ i- - ^ p. »Ulli» : BUfp-tr-ut«** 1. »***.) Madách I tu r e. E név a mult tél folytán, senkitől nem várva és sejtve, egy- mily hű fogalmat nyújt az, „Kmber tragédiája- költőjének azon szerre lfm országszerte ismertté » at irodalmi körükben osztatlan állásárúi, melyet irodalmunkban mintegy titkos rohammal gyözelfigyelem tárgyává. Madách Imre, kinek fiatalkori irodalmi kísér- mesén bevett Arany ekkép szólott : léteire csak közelebb barátai emlékesnek, s ki azóta, mig lehetett, „TiBztelt társaság! Nekem jutott a szerencse, bogy Madaet. a vidéki megyei élet politikai kUzdterén tünt föl néhányszor, sót Imrét e szépirodalmi társaságban bemutassam, az 1861. évi országgyűlésen is mint Nógrádmegye egyik választó- Ezen bemutatás nem most történik először Oh, emlékszem kerületének képviselője is disses helyet foglalt el, a fővárosi köz- én, s mindenkor édesen fogok emlékezni a napra, midőn ama nevepont légkörétől távol, a közönség figyelő szemétől észre nem véve, zetes műnek, az Ember tragédiájának, habár csui án töredékeit munkás lalusi magányában évekig élt lelke nemes vágyainak, olvasva Anök előtt, majd örvendő meglepetés, majd kik, sült csu komoly tanulmányoknak. & munkás magábavonulás eredménye dálkozás, itt javaik, elégültség, ott elmélyedő figyelem, mindenütt gyanánt rnuUttá be a mult télen a Kisfaludy-Társaságnak szép éa pedig folytonos, fokozatos érdek kifejezését láttam a hallgatók nagy költeményét : „Az rmbrr tragédiáját," melynek hire örveode arczaiu. Jól esett nekem ily fogadtatása a költeménynek a t. tartes eseményként járta, be az országot s mely által nem csak öreg- ! saság részéről ; mert, ogy szólván felelősséget, erkölcsi solidaritást bité nemzeti irodalmunk legszebb díszeit, de egyúttal örökre meg vállaltam va la a süketre nézve azáltal, bogy e müvet Önök elé is alapitá saját hírét, dicsőségét. A ki a müvet olvasta, mind elismeri, hogy az mély gondolkozás, érző szív, élettapasztaíás és tudományos bovárlat költői alakban született eredménye s egyszersmind e nemzet fiai raivelődéai képességének egyik legszebb bizonyítványa. Madách Imre föllépése sokban hasonlít Arany János meglepő és váratlati feltűnéséhez, mely 1847ben, ugyanazon Kisfaludy-társaság kebeléből sugározván ki, a legör vendetesebb reményekre ébreazté a magyar költészet minden barátait - s mindnyájan tudjuk, e remények azóta, mily dús kamatokban vslósulának! S most ugyanezen koszorúsunk Ul a Kisfaludy, társaság igazgatói székében s neki jutott a szerencse, költészetünk egy uj gyöngyét fölfedezni, mind a na. tudandó becsű művet, mind szerző, jét a társaságnak s általa a hazának bemutatni. Madáchot a Kisfaludytársaság legott raegválaaztá tagjául s midőn annak mult márcziusi tóátébctl székét elfoglalandó, volt. Arany egy rövid lieszéildel mutatá be a jek-nvoltaknak uj társukat, mely beszéd épen oly szépen jellemzi magát a bemutatót, mint a HUlt'H HIRE hoztam. Ugyanis a szerző — méltán jegyzem föl e vonást oly korban, midőn a leghalványabb irodalmi zöldség is, mint pinezében kelt növény, a nyilvánosság napfénye leié nyújtózkodik - a szerző, mondom, egyedül az én ítéletemtől függeszté vita fel, lásson-e világot e tragédia, vagy örök homályba veszszen. semmitől nem irtózván annyira, mint félszeg vagy középszerű munkával szaporitni azon verselök sza mát, kiknek a költővé lebetest „non di, non homines, non concessere colamnae." Azóta is vettem őszinte vallomását, hogy ha akkor e művet, roasaló ítélettel küldöm vissza, már rég tűzbe dobta — s „Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt almodra volna végig." A költemény, Önök javai lása folytán, szépirodalmi társaságunk tekintélye alatt, ím megjelent, közkézen forog ; és bár iránta, mint minden ncvexetesb tünemény iránt, a sajtóban ugy, mint magán körökben, a kritikában ugy, mint az ol vasóknál, többféle lehet a vélekedés : azt az egyet ma már bátran kérdhetem : van-e közöttünk - nem mondom e falak.de talán a két haza^ A Vasárnapi Újság Madách Imre előtt tisztelgő vezércikke
