Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Arany János: Toldi, Tompa Mihály: Szuhay Mátyás, Garay János: Bosnyák Zsófia. (A Kisfaludy Társaság által 1847-ben díjazott pályaművek.) önöző levélben, amely egyébként versmellékletet is tartalmazott, az Arany Jánoshoz strófáit: „Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy azt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezhessenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!" Az 1847. évi társadalmi célképzet azonos azzal, amit majd 1848 és ,4z apostol Petőfije vall, a szabadság „általános béke", „általános boldogság" fejlődésvonal, a jók és a gonoszak világméretű harcának útján (Háború volt. . ., Világosságot!, Az ítélet, 1847 márciusában és áprilisában, legfeljebb két hónap lefolyása alatt). Az ezt motiváló élmény rétegek különbözők: olvasmányok, úti élmények egyaránt találhatók közöttük. Az előbbinek sorában feltétlenül említést érdemel a Pillwax-kör új élménye, Lamartine A girondiak története című munkája, amelyet Pálffy Albert ismertetett 1847 júliusában, és amelynek fordítástöredéke nemrég került elő a tízek egyikének, Bérczy Károlynak hagyatékából. Lamartine rajongó szabadságkultusza erősen hatott a Pillwax ifjainak lelkesedésére, műve emellett egy politikai középpárt szükségszerű felmorzsolódásának, a forradalom bölcsészeinek nevezett, kimagasló személyiségeket felvonultató girondisták bukásának ábrázolásával alkalmasan gyorsította-polarizálta a forradalmi erőszak jogossága körül hullámzó nézeteket.