Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

a Pesti Füzetekre nem kaptak. így kötötte meg Petőfi még június 22-én „Emich Gusztáv könyvárus'

"-sal addig írt műveire (az Összes Költemények című leendő egykötetes kiadásra) szerződését, amely az 500 pengőforint honorárium félét a kézirat leadásakor biztosította számára. Ez még a nyár folyamán megtörtént: augusztus 28-án Petőfi felvehette a megélhetését egy időre biztosító 250 pengőforintot, és elindulhatott erdélyi útjára, amely azonban a nagykárolyi megyebálig vezetett, ahol szeptember 8-án megismerkedett Szendrey Júliával. Költőnknek nem volt szerencséje a jószágigazgatókkal. A lánya megkérdezése nélkül kosarat adó Mednyánszky János után Szendrey Ignác is ilyen rangot viselt a Károlyi-grófok uradalmában. Az ismételt konfliktus nem véletlen: a nemességnek ezek a tagjai, akik fizetett alkalmazottak egy arisztokrata szolgálatában (mégha Szendreyék az erdődi ,,ős vár" lakói voltak is), rátartibban, kevélyebben őrizték kiváltságaikat, mint birtokos társaik. 1946 őszére Petőfi számára véget ért az ábrándok kora; mind irodalmi-közéleti, mind magánéleti vonatkozásban. Az Erdélyben, a Véres napokról álmodom. . ., a Halhatlan a lélek. . ., A magyar nemzet és az Egy gondolat bánt engemet. . . tartozik abba a versvonulatba, amelyben megőrződik a nemzet hibái ostorozásának romantikus hevülete, a tettvágy zsarnokellenességbe fordulása éppúgy, mint a nemzetért és az emberiség jövőjéért önmagát feláldozó költő-apostol sokszor látott motívuma. Mindez találkozik az egyéni történelmi panteon kialakulásával, amelyet 1846—1847-es költeményeiből és leveleiből rekonstruálhatunk (Lehel vezér, Csák Máté, Dózsa, Rákóczi, Kölcsey). Közülük csak Kölcsey — és az újabb felvidéki út után a névsorba kerülő Kazinczy — evolucionér zseni, a többiek és a világtörténelemből hozzájuk társuló Cassius, Teli Vilmos, Camille Desmoulins {Halhatlan a