Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)
De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát. . . (Levél Várady Antalhoz, 1846. május 22.) Az eszmehatások sorát illetően, amelyek e változást kiváltották, mindazonáltal nem egyszerű a helyzet: a Petőfi-kutatók több nemzedéke vizsgálta e kérdést, Horváth Jánostól Sőtér Istvánon és Pándi Pálon át Lukácsy Sándorig és Fekete Sándorig. A költő maga írta 1848. március 17-én naplójába: ,,Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez az új evangélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit." Mit jelent a többesszám („francia forradalmak") és az „évek óta" kitétel? 1845-ben magyarul is megjelent Gaál József fordításában François August Mignot liberális felfogású munkája, A francia forradalom története, amelyben már olvashatott a történelem osztály harcon alapuló felfogásáról, és 1846 tavaszán már a pesti cenzor asztalán feküdt Étienne Cabet utópiájának, a Voyage en Icarienak két példánya, benne a nagy, végső harc és az utána felépülő, közboldogságot hozó társadalom látomásával. Fennmaradtak Petőfi sajátkezű jegyzetei is, a nagy francia forradalom kronológiája és a legfontosabb szereplők életrajzi alapadatai; kivonata minden bizonnyal Cabet jakobinus szellemű műve, az Histoire populaire de la Révolution Française {A francia forradalom népszerű története, 1839—40) című négykötetes történeti munkája alapján készült. 1846 áprilisának végén Petőfi ismét követte szüleit, ezúttal új lakóhelyükre, Dömsödre: „Száműztem magamat az emberek közül. . ." A különbségek azonban a néhány hónappal korábbi szalkszentmártoni menekülésekhez képest is számottevőek. A költő nyilván megvárta még a Felhők április 23-i megjelenését, és egy sajátos írócsoportot, a Tízek Társaságát hagyta maga után. Április 8-án kilenc fiatal író közös nyilatkozatot publikált a sajtóban: július 1-től elhatározták, hogy a három divatlapba (Életképek, Honderű, Pesti Divatlap) nem adnak kéziratot, hanem „erejüket nagyobb dolgozatok, s különösen pedig majdan egy általuk közös erővel megindítandó irodalmi vállalat [ = vállalkozás] kiállítására fordítják." Két hét múlva számuk tízre nőtt, és a Pesti Füzetek címet kapta a leendő folyóirat. A Petőfi és Jókai szervezte írócsoport névsorában ismert és azóta feledettebb neveket egyaránt találunk: Bérczy Károly, Degré Alajos, Kerényi Frigyes, Lisznyai Kálmán, Obernyik Károly, Pákh Albert (egyben jegyzőjük is), Pálffy Albert, Tompa Mihály. Az írócsoport laza társulás. Petőfi ugyan — túl a byroni világ- és embergyűlölet megjárt bugyrain — eszmei elnevezést javallt nekik („romanticai iskola"), nyilván lázadó, tetterős voltukra célozva, de a többiek (egyébként Victor Hugo, Béranger, Sue rajongói) elutasították ezt — mindenki mást értett az uralkodó stílusirányzat fogalmán 1846 tavaszán. Maradt a tollúkból élő írók anyagi szövetkezése, s ez sem csekély mozgató erő. Petőfi kezdetben mindhárom divatlapnak dolgozott, utóbb a Pesti Divatlap segédszerkesztője, majd kizárólagos vers-munkatársa lett. Az Életképek-Irodalmi Őr és a Honderű ellenfeleinek támadó írásait közölte. Az utóbbiban egyébként csak két Petőfi-vers jelent meg, és a tízek közül 1846-ra ide már csak Tompa és Lisznyai dolgozott. Hogy a költő szervezte meg társait egy, a kiadói és lapszerkesztői önkény elleni fellépésre, annak két oka volt. Az egyik: az írók anyagi helyzetét csak a színpadi szerzők esetében szabályozták, másutt eseti szerződés vagy alkalmi megállapodás alapján fizettek honoráriumot. Az összeg nagyságára és — közvetve — a kultúra megbecsülésére csak egyetlen adatpárt idézünk. Obernyik Károly 1846 áprilisában Nőtlen férj című vígjátékával megnyerte a Nemzeti Színház pályázatát, díja 60
