Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Universalgenie vagy képzeletedben, Verset, prózát, drámát firkálsz egy időben. (A régi jó Gvadányi Petőfihez) „Lelkem bolyongó, hontalan madár" — írta Petőfi önjellemzésül 1845 júniusának végén Szerelemvágy című versében, s megállapítása nemcsak erre az érzelemre igaz. A pesti lakással nem rendelkező költő 1845 nyarán a Pest-Gödöllő-Szalkszentmárton háromszögben mozog, cikázik. Azilumot az utóbbi helyen talál szüleinél, az apja bérelte épületben: . . . időm vidáman, boldogságban töltöm. Falu kocsmájában van az én lakásom; Van szállásom itten s ennem-innom ingyen, Sohasem volt ennél jobb gondviselésem. (A jó öreg kocsmáros) A helyzet azonban mégsem idilli. Dolgai gyakran Pestre szólítják, s csaknem minden felutazásakor rossz hír várja: július végén a Nemzeti Színház elutasítja a Zöld Mörc/-drámát, augusztusban az Irodalmi Őr, az Életképek melléklapja Császár Ferenctől minden addiginál átfogóbb és minden addiginál elutasítóbb kritikát közöl. Ahogyan költőnk már korábban világos megkülönböztetést tett barát és cimbora között, úgy differenciál most, e nem könnyű életszakaszban, más érzelmeiben is: a változatlanul felértékelődött barátság mellett ismét dominálnak a családi kötődések, és a könnyű kalandok (Egy asszonyi állathoz, Nemzeti színű szalaggal átkötött esőkor, melyet állítólag Mednyánszky Berta ajándékozott a költérnek. (10x6,5 cm. PIM ltsz. R. 62.232.)